2017.12.31. home sweet bitter disasterarchitecture a farm ahol élünk
az utolsó lehetőség bepótolni azokat a dolgokat amiket még idén meg kell csinálni írni írni kitalálni a facebookot és felépíteni pár tonna vállalkozást és 2018 ban már csak szüretelni a dollárhegyeket ebből az írás tűnik megvalósíthatónak de itt 6 órával előbb köszönt be az éjfél szóval kevesebb időm van önmegvalósítani és 2018 ban már harminckét éves leszek ami meg már mindjárt 60 és erre a kis időre már minek belekezdeni…vajon ha most segélyből él valaki mennyi lesz a nyugdija. lehet h mégis belekezdek és nem csak irok arról hogy hogy nem kezdtem bele az 28 évig kicsit nehéz akkor már inkább arról irok hogy hogy mit sikerült aktivkodni. kevesebb van hátra mint előre jó a csecsemőkort ne számoljuk akkor még pontosan kétszer annyi van nyugdijig mint amennyi idáig volt érettségitől. jobb ezt nem fokozni éljetek a mának.
na ennyi releváns bevezető után bele is csapunk a közepébe egy kis gyorstalpaló az országról. az ország zászlaja pont ugy néz ki mint a heineken logo. és pont olyan szinekből áll mint a burger king. szóval egyfajta heineken burgerking fuzió. az ország nagy és keskeny. fent van hanoi lent van ho si minh fent van a vörös folyó lent a mekong. fent lakunk mi lent laknak a szunyogok és a malária. és még a tajfun is lent szokott kopogtatni. még nem beszéltünk az időjárásról. az időjárásról már beszéltünk? ami otthon kontinentális az itt monszun. ugyanugy tél van mint otthon 16-20 fok és most száraz az idő. de ez a száraz már nem az mint korábban itt száraz volt mert 96% os páratartalom. globális felmelegedés… de fogadjuk el hogy száraz és majd májustól lesz nyár ami meg nedves és esik az eső. a csatornalefolyók az utakon itt akkorák hogy vigyázni kell bele ne essek. történelem: a 19. században a franciák vetették meg itt a lábukat. ez csak azért fontos mert szerintem ennek köszönhető, hogy nem tudnak vezetni, nem értem a nyelvüket, és a mutató ujjukkal mutatják az egyet. a korszak jelenre gyakorolt pozitiv hatása, hogy lehet kapni bagettet a boltokba. a vietnami haború teljesen felesleges a lakásról készülő írásom megértéséhez, ezért elég ha annyit tudsz h van róla egy wikipédia bejegyzés… 1954 ben a franciák leléptek. a nyakukba kapott jóval annyira nemtudtak mit kezdeni, hogy rögtön jött más a helyükre. ideológia. két részre osztódott. észak kommunista kína szovjet befolyás. dél demokrácia usa. világok találkozása. 3millió halott. 1976 julius 2. Vietnámi Szocialista Köztársaság egyesülés. 86 szabadkereskedelem.
és akkor rá is térhetünk hanoi ra főszereplőnk természetes lelőhelyére. bármilyen meglepő hanoi nak is van wikipédia szócikke. ezzel meg is köszönöm a figyelmet boldog uj évet!
nem még ne örülj visszatértem. egy egyszerű matematikai feladvány következik. matek faktos voltam de ez kifogott rajtam. budapesthez viszonyítva kb kétszer akkora területen kb 5 ször annyi ember él akkor hányszor nagyobb a népsűrűség és hogy lehet a wikipédia szerint ugyanannyi. ha a logikám nem csal ez pont két és félszer akkora népsűrűség mint otthon. nincs metró. valószínű a metróhasználat maximális népsűrűségét a hármas metró budapesten már kimaxolta. ezért itt már nem is próbálkoztak ilyesmivel. meg ha lenne itt valószínű robogók mennének az alagutba. és a mozgólépcsőn is előznének. kérjük ne parkoljanak a biztonsági sávon. kérjük készítsék elő jogosítványukat és forgalmi engedélyüket a kijáratnál ellenőrzést végzünk.
a nagy népsűrűség szűkebb városrendezéstelenséget és szűkebb közterületeket takar a gyakorlatban ez ugy néz ki hogy vannak utak mint otthon. és ami annál kisebb az sikátor. mi szerencsére a város egyetlen utcájában lakunk egy kövérebb sikátor nyitás de mivel nem vezet sehova csak kisebb sikátorokba ezért csak az közlekedik rajta aki ide jön igy viszont a panorámánk nem a szembeházig tart és 2m hanem több. egyébként ez az utca tartalmazza a város egyetlen derékszögét ami az űrből is látszik ezért könnyű megtalálni guglimap en. szóval a ház egy új építésű társasház 4 emeletes utcai homlokzat tájolás nézés két lakás van egymás mellett szintenként. mindkettő studio. szoba konyha fürdőszoba. amerikai erkély ja nem fordítva amerikai konyha és francia erkély. az utcáról nézve elkezdődik a furcsa élményáradat. nincs bejárat. illetve nem használják. bejárat a garázson keresztül. egy távirányító a garázsajtó feljön gomb megnyom garázsajtó le. ugyis mindig motorral jár mindenki igy egyszerűbb. ez elsőre nagyon furcsa volt de most visszasírjuk. mert azóta életbe léptettek egy reformot és felszereltek egy vaskaput. ezért most a garázsajtó egész nap fent van. cserébe egy csodálatos acélkaput zárunk lakattal kulccsal. vasajtó két kis nyílás pengeéles szélekkel amin beimádkozod a két kezed és emlékezetből megkeresed a lakatot a belső oldalon kinyitod. leveszed a lakatot. felhajtod a pántot. elhuzod a reteszt kinyitod az ajtót és ha még mindig nem vágtad el a kezed bejutottál. ha közbe elejted a kulcsot vesztettél. fingom nincs akkor mi a teendő. ezért amikor kifele jövök ugy végzem el az inverz munkafolyamatot hogy a kulcs már nincs a kezembe. bent ugyanez zárásnál. nézd meg a képet akkor világos lesz minden. oké tegyük fel hogy nem vágom el a kezem és nem ejtem el a kulcsot. bent vagyok. rögtön egy 30 fokos rámpa vezet lefele a pinceszintre ahol motorok parkolnak. a helyiséget sikerült ugy megépíteni hogy még egy 150 cm magas ember is csak limbózva tud elfordulni alatta. belmagassag rámpa rámpa belmagasság, majd a következő háznál sikerül. pince motorok vagy 8 parkol. itt foglal helyet a mosogép és a szárítógép. nem foglal helyet a lakásba tök jó. az egész ház ezt az egyet használja. hát igen. néha foglalt…néha szabad. haladjunk tovább egy lépcsőnél találom magam. ahol levesszük a cipőnket és papucsra cserélünk. nem illik cipővel a házba menni. igen még mindig a pincénél tartunk. a legnagyobb papucs 42 es a lábam 45 ös. ez azt jelenti hogy 42es papucsba megyek fel a lépcsőn a 45ös lábammal. ha szeretnéd támogatni a 45ös papucsot Zolinak alapítványt hivd a segélyvonalam vagy küldj pénzt borítékban. felérünk a lépcsőn és mi fogad a főbérlő család a tulajék nappalija a konyhával. hát ezt meg hogy? hát így. de őket nem zavarja. hát engem meg igen. jó ezt is meglehet szokni. néha esznek. néha tv znek. köszönünk hello hello. és hívjuk a liftet. első emelet. innen indul a lift. fogalmam sincs, hogy sikerült illetve nem sikerült így összehozniuk hogy a pincébe nem fért el a lift indulás ezért az első emeletről kell indulnia és amikor otthon mm ekre tervezünk itt ugy koncepcionálisan meglepetést okozott egy lift a felépült házban… hát jó. egyébként a lift modern és kulturált. van benne tükör és egy kutya ha épp beszáll mert liftezni van kedve. egyébként a kutya veszettül elkezd ugatni ha elmegy a wifin az internet ezt már megfigyeltem. felérünk a 3ik ra kutya kiszáll mi is kiszállunk. és bent vagyunk a házba. azt még ide kell csatolnom, hogy a 2ik 3ik emeletet a család bérbe adja. és ők maguk a 4iken alszanak.
egyébként az építészetlenség hiánya statikai előnyöket hoz magával. például nem szégyelltek berakni a nappali falba egy oszlopot és nem vitték ki a szélére vagy vettek föl teljesen fogyatékos méreteket hogy beférjünk a falba. respect. egyébként a lakáson belül sem található több derékszög és párhuzamos mint lakáson kivül. a padló laminált ami párhuzamos szálak nem találkoznak a falakkal. a sötétítőt nem lehet teljesen összehuzni. az ágy pedig betonkeménységű. de van egy nagy tv nk, sajnos nincs hozzá playstation. de a laptopot rá lehet kötni. a fürdőszobába a zuhany egybe van a wc vel. nekem ez a megoldás tetszik mert a wc ezáltal öntisztuló lesz, ha olykor olykor véletlenül kiugrik egy kakigombóc a peremre. de ezzel egyedül vagyok a lakásba. de mivel nincs más ezt szeressük. melegvíz ugy készül, hogy fel kell kapcsolni egy lámpakapcsolót a melegvizigény előtt 5-10 perccel. egyébként amikor azt hittem hogy elromlott a klímánk akkor kiderült hogy a klímának is van egy főkapcsolója. nagyon áramtalanítás buzgárok. mert drága az áram. a konyha elektromos tűzhely egy db főzőlappal. ha ezt tudom elhozom a campingtuzhelyem. fekete konyhapult. semmi nem látszik rajta. a konyhaszekrény és a hátsó fal találkozása a legfájdalmasabb pontja a lakásnak. minden alkalommal amikor kinyitom a borsószemek leszaladnak a hátamon és elnézést kérek tőlük a kellemetlenségért. nehéz szavakba önteni, de a kép majd megmagyaráz mindent.
amugy szép és élhető minden 🙂
egészen addig amíg ki nem derül, hogy a szomszédban van egy építkezés a tetőn pedig egy szintráépítés.
valószínűleg hanoiban tilos reggel 8 és este 8 között építkezni ezért a munkát reggel 8 előttre és este 8 utánra időzítik. a műszakot minden reggel 6 órakor néhány lyuk kifurásával a falba jelzik. ezután két órán keresztül vagy betont kevernek vagy az előző nap lebetonozott padlót törik fel. a héten vakoltak. de amikor én még nem voltam itt akkor éjfélkor jött a betonmixer, mert napközben nem kockáztattak hogy be tud e jönni. mindenkinek könnyebb hogy este vonult fel. és hajnal háromig nyomta a betont fel. (amugy a multkor láttam egy kamiont. illetve egy káoszt és kiderült hogy kamion volt az oka. behajtott erre az utra ami itt a főut nem a mi utcánk hanem még kint. és itt lógnak a vezetékek. olyan éppen elmegy éppen elmegy éppen nem megy el állapotba az ut fölött. és amikor az éppen nem megy el állapotban van akkor felmászik a sofőr a tetőre és manuálisan átsegíti a kábeleket a tetőn. aztán megint megy egy métert és megint átsegíti…) szóval változatos építési munkálatok fültanui segítik az ébredést reggelente. szerencsére namíbiai poszátakagylóm aláírt egy évet mert én már elköltöznék. de mindenhol van építkezés. állítólag.. mindjárt kész. állítólag.. 2018 jobb lesz. island hopping meg dollárhegyek $$$
buék!