LAJHÁR TRAVEL

Spenótos csirkemell

Travel

és nem pedig a focin. de most foci van. világbajnokság. pár szóban megemlékszünk az elmúlt hetek eseményeiről. oroszország bekezdett. a báb pedig saud-arabia. erős kezdés. hazai pálya. lejt meg miegymás. politika. a meccsmérgezéses időszakban napi 3 meccs is ért minket. harapós suarez és samponreklám ronaldo is bemutatkozott. messi pedig nem érkezett meg lelkileg. rajta van a nem megy ez a játék a vb ken pecsét és nem tudja levakarni sehogy sem. ronaldo levakarta egy mesterhármassal, aztán belőle is mi lett. otthonról nézi a labdakergetőket, mint özil. de ne rohanjunk ennyire előre. rajtam is rajtam van ez a nem megy ez a játék a vb ken csak én nem mutogatom magam vb ken, hogy megmutassam, hogy nem megy. a horvátok vágtak kettőt annak a Nigériának, amit húzott GyémántKagylóm céges húzáson… nem könnyű céges játékon Nigériával nyerni. olyannyira, hogy már ki is estek. első este még reménykedtünk. a horvátok azzal az első meccsel elhitették mindenkivel, hogy ez az aranycsapat hosszú idő után. 98 ban harmadikok lettek. Suker és társai. Én meg akkor voltam 12 éves. Mexikó titkos favoritom elindította a lejtőn a német válogatottat

brazíilia se találta meg a fonal végét. a belgák jók. mindig is jók voltak. de sose voltak szimpatikusak az autópályáik alapján. meg a kormánypropaganda. ott van az a brüsszel dolog is. japán korea nagyon kellemetlen ellenfél. alacsonyak futnak mint az állat gyorsak és sose tudod hova néznek. anglia hozta a kötelezőt. lengyelország. Lewandovsky is már a nyaralásra gondolhatott. véreskevés még nudliból is, ahogy nem szokták mondani. oroszország második felvonásban is győzedelmeskedett. azért szimpiszalah betalált. visszafogottabb második kör. nigéria elhitte, hogy nyerhet a 70ik percben. utána pedig ment a joga bonitó. nagy csokoládé magnumok osztották a rejkjaviki cornettókat tölcsérbe. és itt még élt a remény a céges versenyen. németország mit csinált. 94ik perc szabadrugás. gól. ha ilyet tudnak, akkor bennem csak a tippmixcsalás vetemedhet fel. akkor rugnak gólt, amikor akarnak. az öltözőből meg megy az sms. tedd meg asszony a német győzelmet 1000euróval a 93 percben mert a 94ik be megnyerjük. le van zsírozva. manapság egy válogatott fizetésből, meg a bónuszokból nem lehet megélni. kell a 6ik sportkocsi. lengyelország megszívta. japán szenegál döntetlen. bye bye. irán továbblapátolta portugáliát. argentína kiejtette nigériát. korea pedig megverte németországot. ez valószínüleg nemzeti ünnep lesz. amolyan ázsiai 6-3 mexikó meg köszönte szépen nulla teljesítménnyel is bent találta magát a 8ad döntőkbe. lengyelország megverte japánt. ez volt a vb legnézhetetlenebb meccse. szinte álltak a pályán és várták, hogy a másik meccs véget érjen. de ha ott szenegál lő egy gólt akkor kiesnek. szóval én nem álltam volna a pályán. belgák behuzták az első helyet. anglia meg második. és akkor jött egy nagyobb szünet. egy nap. aztán 8ad döntők kezdődtek. de még hogy. francia argentin. 1-0. 1-2. 4-2. 4-3. és a 94ik percben kimaradt az argentín helyzet ezért nem lett 4-4. valószínű messi a szünetben azt az sms t dobta haza, hogy nem lövik be a 4ik gólt ezért ne fogadjanak arra az otthonmaradtak. az oroszok mint a sakkban a bástya beálltak a spanyolok ellen és ez körülbelül másfél százalékos labdabirtoklást jelentett és folyamatos spanyol nyomást. a spanyolok karmoltak egy gólt. aztán ez sokáig elégnek bizonyult. az oroszok találtak egy tizenegyest. pique. pique re is lehet számítani nehéz helyzetekbe, hogy csinál valami faszságot. háttal a labdának felugorva mutogatta a csapattársainak, hogy hol lehet az esthajnal csillag. hát persze, hogy eltalálta a kezét a labda. én megmondtam, hogy kéz, pedig én andreára figyeltem. a bíró is megmondta. a videóbíró is megmondta. pique meg csak mosolyog, hogy spori… nem láttál még kezezni védőt. mit fujogatod a sípod. nincs itt semmi látnivaló. tizenegyes következett, az meg majdnem a hálót is kiszakította. fogy az idő. hosszabbítás. csak nem kéne eljutni a tizenegyesekig. eljutottak. megszopták. ennyit róluk. az oroszokat meg élteti a hazai pálya. ezt követte a vb legviccebb meccse horvátország-dánia. 118ik perc. a horvát csatár kiugrik. lecselezi a kapust. szembetalálja magát az üres kapuval. de inkább a tizenegyest választotta. az meg kimaradt. hát kacc. tudjuk a döntetlenre fogadott…brazília talán az egyetlen brazíliához mérhető támadáscafattal gólt talált mexikó ellen. egy sarkazás és voálá gól. willian emlékezzünk meg a névről. a belgák meg az öltözőbe maradhattak. japán már továbbjutónak érezte magát. aztán kaptak 3 gólt. micsoda fejes. aki látta nem felejti. este meg várjuk a svéd svájc találkozót.
a spenótos csirke titka, hogy miután üveges hagymán megsütöttük a csirkemellet vegyük ki a húst, hogy ne száradjon ki. borítsuk a lötyibe a spenótot. kis víz. megpuhult. összekeverjük valami takonnyal. otthon tejszín. itt soyatej. kókusztej. a currypor viszont alkalomadtán csíphet. és most megyek, hogy kiderüljön ez mennyiben befolyásolja egy közepesen megfázott lány és egy prémiumkategóriás hím kapcsolatát. 

Share:

Facebook
Email
WhatsApp
On Key

Related Posts

Betegség miatt zárva

hol tartunk…nem ott. még nem tavaszodik. és még karácsonyon innen. nincs nekem már ehhez energiám, hogy éljem is és írjam is. de csinálom. az olvasókért

Spenótos csirke újra

Tarisznyarák Tarisznyám blogolvasási szokásain próbálva javítani azt találtam ki, hogy ha elkérte a spenótos csirke receptjét, ami egyszer már szerepelt itt a blogon, nem elküldöm

skillek és plakátok

szeptember vége felé járunk. harminckét éves lettem. A Lajhár Travel szerkesztőségének sikerült megszereznie egy képet abból az időkből, amikor még jónak tűnt minden.