1Ft – 90 dong
1000dong – 11Ft el kell osztani százzal és megszorozni 1,1 el.
50 000 Vnd – 550 Ft
100 000 Vnd – 1100 Ft
200 000 Vnd – 2200 Ft
300 000 Vnd – 3300 Ft
400 000 Vnd – 4400 Ft
A “Murphy”-nél már csak a vietnámi “Murphy a rosszabb. Történt annyi minden káosz oh my god, hogy nem is tudtuk hova kapkodjuk a fejeinket. A blog pozitív hangulatát megőrizve a halongi 3 napunk eseményeiről sosem készült el a cikk.
Vagy mégis. Hullafáradtan mászunk ki a buszállomást megközelítő busz megállója felé tartó úton azon fantáziálva
(itt szakított közbe Andrea, hogy jó volt a Halong és nem is történt annyi negatív dolog… úgyhogy a cikk tényleg sohasem készül el, mert feloldhatatlan ellentétet teremt harmonikus pudingmasszánk jinjang egyensúlyában. [csupán olyan iciripiciri apróságok említésre méltó happening morzsák estek csak le az ég asztaláról, hogy nem hozták ki amit rendeltünk {de ez már a sokadik alkalom, rendelsz egy komplett menüt. kijön a saláta. félóra múlva Andi tésztája, valamikor megérkezik két sör, rákérdezünk, hogy érkezik e vagy elfelejtették: “-okéé,okéé” vagy a “-yes,yes“, ha ez a két válasz érkezik már tudod hogy fogalma sincs mit akarsz és akkor nagy nehezen érkezett egy sültkrumpli és amikor már mindent megettünk akkor kihozott egy tányér disznóhúst. köszi és ezt most mivel egyem meg, ugyhogy azt visszaküldtük hogy hozd a számlát. “-sorry,sorry” semmibaj, te vagy a héten a 10-ik akinek nem sikerül megoldani a rendelés kihozást /azt megtudtuk azóta,hogy vietnámban alulfizetett vendéglátósak dolgoznak végzettség nélkül mert nincs rá igény, hogy jól csinálja valaki a munkáját, csak az a lényeg, hogy te bemenj egy posh helyre és posztolj a kaja másodlagos <és akkor mitszóljunk a nem posh helyekről>/}, elveszett a szállásfoglalásunk {nem kicsit kezelték rosszul, nem kicsit rossz pillanatban. történt mindez az Úr 2018ik esztendejének február havának 18ik napjának este 8 óraja környékén, amikor már túl voltunk a következő két gondolaton /buszlehúzás, taxilehúzás/ és olyanokat mondott, hogy “-sorry,sorry” “-we are full” és nem pedig olyanokat, hogy “-kérjük foglaljanak helyet, elkérem a foglalási kódjukat és kiderítem, hogy mi történhetett, de maradjanak nyugodtak mert megoldjuk a helyzetet!” szóval Andi nem bírta az erőszakot, ezért kiment a bárba inni, én pedig higgadtan felírtam az egyik portás vérével a falra a booking numberünket és utána eljutottunk rövid idő alatt arra a részre, amivel normális helyen kezdték volna, hogy “-kérjük foglaljanak helyet, elkérem a foglalási kódjukat és kiderítem, hogy mi történhetett, de maradjanak nyugodtak mert megoldjuk a helyzetet!” Én is kimentem a bárba Fűcsomóm után és egy duplawhiskyvel megkezdtem a relaxációs folyamatot. A még életben maradt recepciós érkezett és tájékoztatott a helyzetről, hogy ő kiköltözik a saját szobájából és összetolnak két emeletes ágyat és ez lesz a nászutas lakosztályunk…/a betonkeménységű matracon már fenn sem akadunk/ Aztán másnap javítottak egy instant motorbérléssel, harmadik nap megszervezték a hazautunkat és nem számolták fel az első éjszakát. Szép mentés, elkerülték a 0 csillagos értékelést. /a reggelijük viszont nagyon vicces, választhatsz tojást noodle souppal vagy tojást bread-el. Andi a levest én a kenyeret választottam. mindketten kaptunk egy tojást. Andi egy akkora levest amivel kihúzta estig, én pedig egy négyzetkenyeret. mostmár ezt is tudjuk <másnap én is levest kértem és benne hagyta a levesíz zacskóját kacc>/}, leakart húzni a buszsofőr {valahol itt kezdődött az utazás. megérkezünk a buszpályaudvarra. egy rosszulszituált 18éves elénk ugrik hogy elvisz Halong-ba egy százasért. és megálltunk… ez itt baj. mert ezután következnek azok a felesleges körök amikor mi megpróbálunk kideríteni minden fontos részletet ami fontos lehet az út során, ő pedig minden fontos részletről biztosít, hogy úgy lesz és amikor kiderül, hogy mégse úgy lesz akkor meg már késő. “-Mikor indul?” “-Negyed óra múlva.” hát nem indult el negyed óra múlva és fél óra múlva is csak éppen megmozdult, hogy ne mondják, hogy nem indult el. Jött egy bácsi, hogy akkor adna jegyet kétszázért. Akkor most szállunk le azonnal… “-Jó, akkor csak százötven” a kis barátod százast mondott, beszéld meg vele. “-Nem az százötven az alja” mi meg nem akartunk leszállni és új buszt keresni, amikor nemtudjuk hogy megy a rendszer úgyhogy százötvenbe kiegyeztünk. fél óra alatt sikerült megfordulnia az út túloldalára, mert halásszák az embereket. aki halongba megy de a következő busszal, azt még ők felveszik kint, buszos maffia, megálltunk a város szélén egy autópályacsomópontban és volt aki taxival jött, volt aki szemből egy busszal és tök higgadtan kísértek át gyerekes családokat az autópályán. aztán amikor mentünk végig halálfélelem, mert be kell hozni a késést. a 18 éves seggdugó vezet… egy buszt… leszorít szembe sáv. itt minden normális. a három és félóra, 4 lett. de élünk. egyszer csak szólnak, hogy halong. és kiraknak az út szélén /halongba nem megy be a busz/. egész véletlenül ott áll egy taxi és ez már a következő zárójel eseménye }, a taxis {megmutattuk neki, hova akarunk menni térképen. 21km. 400ezer. anyád. a testbeszéd nyelvén alkuszunk és a hátraarc mindig beválik. első körben mindenki gazdag amerikai házaspárnak néz minket és nem pedig helyinek akik tisztában vannak az árakkal. kiegyeztünk 300 ba de még ígyis drágáért vitt minket. végigtelefonálta az utat mert fingja nem volt, hogy merre kell menni. mutattuk neki térképen. csak egyenesen “-oké,oké” bekanyarodik az úton a Ruby hotel elé, ami évekkel ezelőtt lehúzhatta a rolót. “-No, no” mi ruby homestay be megyünk, menjél tovább egyenesen. Ekkor bepróbálkozott, hogy idáig volt 300ezer és odáig 500ezer. Andrea valahol a buszon hagyhatta a türelmét és a verbális kommunikáció következő szintjére lépett, el kellett takarnom a szemem, mert nem bírtam nézni, ahogy a taxisofőr feje 3-nál több fordulatot tesz a nyakán, de a 4iknél megértette, hogy a 21km nem változott attól, hogy ő most megállt. Akkor mehetünk is tovább. Jófele megyünk. Itt kanyarodj be jobbra. Nem sikerült, pedig a pofájába toltam a navigációt. Akkor itt, még ez is ugyanoda visz. Megint nem sikerült. Hát hogy vagy ekkora címeres nagy balfasz. Akkor keress egy helyet, ahol megfordulhatsz. A motorosokat ledudálni meg van eszed. És akkor nagy nehezen sikerült. És így érkeztünk meg a recepcióra, amit már olvastál.}, a hegyes néni {Andi talált egy hegyet Instagrammon, ahonnan szép kilátás nyílik az öbölre. Addig azt se tudtam, hogy van ilyen hegy, de mostmár veszettül igényem támadt, hogy felmenjünk. Kóvályogtunk a környéken mert nagyon nem egyszerű felmenni. Az ilyen és ilyen utca kereszteződésénél be kell fordulni, de még mielőtt eléred a sárga villanyoszlopot lesz balra egy piros jelzés, amit ha követsz akkor megtalálod azt a nénit, akinek a kertvégéből elérheted azt a lépcsőt, ami felvisz a hegyre. Meg is találtuk a nénit. Átvitt a házán fel a hátsókertbe. “-50000”. Hátraarc. “-Jó 20.” “-Ketten együtt” “-Fejenként” Hátraarc. Kijöttünk. Az instán 10 et írtak fejenként. Nem tudtunk megállapodni. Bolyongtunk még nagyon sokat, leegyszerűsítve a lépcső alja le van zárva mert tűz volt fent. Ezért az egyetlen feljáró, illegálisan a néni. És még TET is van. Úgyhogy ezért az áremelkedés. Fájó szívvel de elengedtük a hegyet, mert a néninek nem fizetünk.}])
A második nap fantasztikus eseménysorozata egy felvonóval kezdődött, amire amúgy sosem fizettünk volna be ha sikerül felmenni a hegyre, vagy hajótúrára. Kötélpályán felhúztak, minket a hegyre. A hegyen volt jó sok minden ingyért. Óriáskerék, ami tényleg nagy volt. Bobpálya. És zengarden, ahol relaxálhattunk. És pár tonna vásári hulladék, amit a vietnámiak betárazhattak maguknak. A bobpályán én meg akartam dönteni a sebességrekordot ezért a felénél utolértük az előttünk lévő gyerekes kismamát, akik gyökkettővel vánszorogtak… Az óriáskeréken meg kiderült, hogy parandrea. jól éreztük magunkat és majd legközelebb szervezett út keretében látogatunk el halong ba, amikor mindenre felraknak és viszik a seggünket és hajón alszunk.
