LAJHÁR TRAVEL

a pokol legmélyebb bugyrai

Travel

nem érzem, nem mozog, nem fáj, nem harapok, nem eszek, nem vagyok éhes, motort vezetek, élek? vagy már halok. ez nem lehet a mennyország. körülöttem mindenhol vietnámi motorosok. mögöttem Andrea. ez mégis a mennyország. de együtt haltunk volna meg. emlékszem hogy ő életben volt még amikor engem nyúztak. és be is kísérték hozzám, hogy búcsúzzon el a hozzátartozójától, mert már nincs sok neki hátra. most meg itthon ülök. és blogot írok. de lehet, hogy nem kapjátok már meg. ha a mennyország DNS kiszolgálója nincs összeköttetésben a földdel, akkor írnom kell a rendszergazdának info@isten.com még egy utolsó posztot, amolyan postrendelet. olvastam valami apróbetűs részt, hogy akik fogtömés közben elhaláloznak, azok még írhatnak egy utolsót a blogjukra. Andrea hangját játszák végtelenítve a hangszórókból: “-mikor kezded el végre a munkát?”

Voltunk szavazni. Nem rajtunk múlt. És utána meghívtuk magunkat egy smootieshakere. Valaki több km-t utazott, hogy leadja a voksát. Az tiszteletre méltó. Az eredmény hidegzuhany. Ha nagyon sokat ások kutakodok és körbenézek távcsővel, akkor se találok fidesz-közeli ismerőst, az eredmények pedig azt mutatják, hogy háromból két ismerősöm ereiben narancssárga vér folyik. Az eloszlás nem mindegy. Győztek az Emőkék. Engem hidegen hagy a politika. Inkább a Lajhár Solution t próbálom felfuttatni, hogy 10 év múlva én legyek a plakátokon, mint Soros.

“STOP ALPARÁN”

Veszélyes Oligarha vette célbe kis hazánkat. Zoltán több tíz milliárd dollárral vágott neki, hogy megbuktassa az Orbán kormány 5-ik ciklusát. De mi megvédjük hazánkat. Alparán, olyan közveszélyes média-monopoliumokat pénzel, mint a Lajhár Travel és állítólag nem fél vlogolni sem, ha arról van szó. Politikai védőhálóját az Erőszak Párt élvezi. Ne hagyjuk, hogy megszerezze a hatalmat. 
Szóval ez az eredmény csak azt jelenti, hogy 4 évig még nem megyünk haza. De engem nem zavar a fidesz. Vannak jó dolgaik. Biztos… Csak nem szeretem, hogy hülyének néznek. 
És az ellenzék se szimpatikus, akiknek az egyetlen választási pontjuk a leváltani a kormányt. Tök mindegy ki van kormányon, csak aki a parlamentben ül az építse az országot konstruktívan. Idealista ötpercem végére értem. 

Beszélek inkább a Thang Long Water Puppet Theatre -ről, ahol voltunk egy hete és oh my god. Mekkora kolosszális nagy élmény volt. Vizi bábszínház. Nagyon kultúrális. Nagyon profi. Az ügyi fogyi kategória, de mivel profi, élvezetes és nevetésben folyamatos. Ajánlom mindenkinek. Voltak tűzokádó sárkányok, meg rókaloptatyúkok, meg halászások. És a zenei is ilyen soha nem látott hangszereken.

thang_long_water_puppet_theatre.jpg
Kicsit a vietnámi csótányokról. Elöljáróban annyit, hogy más dimenzió, mint amik otthon előfordulnak. Gyanútlanul fogyasztom az uzsonnámat. Pici zaj, majd egyre erősödő zaj szűrődik be az utcáról. Megmozdul a föld. Sikolyok. Elsötétedik a nap. Nem látom az uzsonnát. Kitinpáncél takarja el a napot. Helikopterek köröznek a levegőbe és kábító lövedékekkel próbálják elfektetni az állatot. Szólnak a csótányvédelmi szirénák. Mindenkinek le kell mennie a pincébe menedékekbe. Várjuk, hogy superman, james bond, vagy a közelben tartózkodó egyik szuperhős megérkezzen és likvidálja az állatot.

Elvietnámosodtam, de kezdik megtanulni a rendet. Kicsit késésbe voltunk, és gondoltam megelőzöm a sort jobbról. Mert senki nem akart jobbra menni a kanyarodósávban. És amikor vált a lámpa, akkor a tömeg előtt repülőrajtot véve az üres kereszteződésben tudunk balra fordulni. Kicsit elszámoltam magam, mert ezek 5mp- el a zöld jelzés előtt megindulnak és találkoznak, azokkal a kereszteződésben, akik 5mp-el a piros jelzés után még átmennek a kereszteződésen. És ekkor érkeztünk meg jobbról, hogy a jobbra kanyarodó sávból akarunk balra kanyarodni nagy ívben. Csak egyetlen egy vietnámi motorossal kerültünk összetűzésbe, aki padlógázról kellett padlófékeznie, hogy Andrea vizszintesen kirakott bal kézfeje előtt mm-ekkel megálljon. De nagyon gyorsan nagyon sűrűn elnézést kért, hogy egy pillanatra is, de úgy tűnt, hogy újat húz velünk. A többiek instant behódoltak, mert látták, hogy kik vagyunk. Öröm látni a fejlődést. Amikor átértünk a kereszteződésen és visszanéztünk, akkor láttuk, hogy még egy rendőrrel is meg volt fejelve a kereszteződés…

Fogorvos. Fog. Régi bika tömés, már már fog újjáépítésből egy darab távozott. Nem haraptam rá, nem éreztem reccset, semmi. Csak egyszer már nem volt ott. És ami viszont ott volt az egy lyuk. fekete is nagy is. de legalább nem fáj. félsiker. el kell menni fogorvoshoz. ajj ajj. aztán elkezdtünk nyomozni és kiderült, hogy a vietnámi fogorvosok jók. és olcsók. úgyhogy, ha majd egyszer európában leszünk, akkor vietnámba járunk majd fogturistáskodni. Andrea bejelentkezett. Magának egy fogkőlevételet, nekem pedig egy tömést kért hamvasztással. Nagyon nem bírom a fogászati kezelést. A második helyen áll a szorongási listámon. Az első a kígyó. Ezért már előző nap, nincs étvágyam. Blog helyett végrendeletet írok. Nem tudok dolgozni. És nincsenek gondolataim. Visszaszámlálok és nem alszom. 
Aznap egy lánccal kellett a motorhoz kötöznie Fűcsomómnak és a villanyoszloppal a kezembe – amibe kapaszkodtam, amíg ki nem jött a földből – kellett végighúznia a városon. A rendelő előtt a tetőről lőtte belém az első altató orvosságot a főorvos, hogy legalább annyira elkábuljak, hogy három biztonsági őr az előtérig bevonszoljon és ott megkaptam a többit. Valahogy feljutottam a második emeletre, ahol kaptunk egy ikervizsgálót. Andrea balra én jobbra. Először csak belenéznek a számba. Próbáltam feltérképezni, mik az esélyeim a menekülésre. Még ha a láncot sikerül is elszakítanom, amivel a székhez voltam rögzítve, utána ketten őrzik a bejárati ajtót kóddal és az emeletről is le kéne jussak. Az orvos kezét csuklóból leharapni taktikai húzást elhalasztottam. De a következő pillanatban már vittek is az elkülönítőbe, van fent egy műtő, ahol az ilyen nehéz eseteket kínozzák halálra. Ott majd sötét szobában világítanak lézerrel a szemembe és válogatott kínzási eszközökkel vesznek rajtam revansot, minden megírt cikkért a blogon. Andrea sajnos nem hallotta az üvöltéseimet, mert a vitrin hangszigetelt volt. Fent kiderült, hogy valamit félreértettem és a kínzóeszköz nem más mint egy röntgengép. Na ez sem volt, annyira egyszerű, mert fél órája fejeztem be a reggelit, úgyhogy bőven volt öklendezni valóm, amikor filmet rakott a számba és csuklóval bent tartotta. Itt még életben voltam. 
Aztán az eredményeket látva látszódott, hogy az eredeti tömés és fog határa között, telepesek terjesztették be magukat. Ezért az lenne a legjobb, ha az eredeti tömést eltávolítanák és betömnék az egészet újra. Oké oké. De mégjobb lenne, ha koronát húznánk rá, mert ez így újra le fog törni. És problémás lesz. Hosszú távon jobban járok egy koronával. Mit nekem hosszútáv, 10 perc múlva úgyis halott leszek. Nincs korona. Tömjél. Ekkor bevezettek egy papot, hogy adja föl az utolsó kenetet, mert nagyon rosszul nézek ki. De szőke volt és magyarul beszél. Kagylóhéjam. Ketten együtt talán ki tudunk törni. Még nyitva van az ajtó. Háromra. De miaz, Andrea életben maradt és átállt az ő oldalukra. Mivel moshatták át az agyát. Már be is adta a tizenhatodik érzéstelenítőt. Angolul beszélték meg, hogy minden 10 évben van egy beteg, ami állatorvosi eset. Innentől kezdve felgyorsultak az események. Fúr töm kész. Otthon ez egy kicsit tovább tart. Itt nem tököl olyasmivel, hogy a nyelv útban van, hogy kicsit érzem e még. stb. 
És akkor útnak eresztett. 5000 Ft. Otthon 14 000Ft.
Andrea fogkőtakarítás: 2200Ft Otthon 16 000Ft.
Nice.
Remélem elmúlik az érzéstelenítő hatása. És ez a poszt tényleg átmegy a földöntúli dimenzióból a földi szerverekre. Éljetek jól! Peace!

Share:

Facebook
Email
WhatsApp
On Key

Related Posts

Betegség miatt zárva

hol tartunk…nem ott. még nem tavaszodik. és még karácsonyon innen. nincs nekem már ehhez energiám, hogy éljem is és írjam is. de csinálom. az olvasókért

Spenótos csirke újra

Tarisznyarák Tarisznyám blogolvasási szokásain próbálva javítani azt találtam ki, hogy ha elkérte a spenótos csirke receptjét, ami egyszer már szerepelt itt a blogon, nem elküldöm

skillek és plakátok

szeptember vége felé járunk. harminckét éves lettem. A Lajhár Travel szerkesztőségének sikerült megszereznie egy képet abból az időkből, amikor még jónak tűnt minden.