Három dologról szeretnék beszélni. Három, amit nem tudok elengedni és kettő pozitívum.
Első dolog, hogy egy banképület bejárata előtt láttam gumicsizmát égetni egy embert. És még kitudja mit, de a gumicsizma éppen elég ok a rögtönítélő bíróságon, hogy kivégezzék… Az én országomban. De egyelőre kevés vagyok az ország megdöntéséhez. Úgyhogy még csendesen visszavonulok és elengedem. Az megvan, hogy délen valaki ciánt öntött a folyóba (gyár) és a környezetvédők vezető aktivistáját elrámolták 14 év börtönre. Relax. Nem kell ugrálni. Ez egy szép és jól működő ország.
A második dolog a sült csirke. Na nem ahogy otthon látod. All inclusive. Bébicsirke. Megsütve. Fejjel. A kirakatban. Sok. Tálon. Auuu. Ez annyira fájt, hogy felvettem a vietvega lettem vonat második állomásának.
Harmadik. Bebizonyítottam, hogy a robogó is engedelmeskedik a fizika törvényeinek. Azt nem mondanám, hogy elestem, inkább csak nagyon gyorsan álltam meg és néztem meg, hogy nincs-e a földön valami, amiért érdemes lehajolni, egy kereszteződés közepén. Amikor a hortobágyi csikós lefekteti a lovát úgy, hogy közben rajta áll, arra se mondod, hogy elesett. Kicsit esett az eső, kicsit csúszott az úton a por és blokkoltam az első kereket. A motor jobbra én balra. Köszönöm jól vagyok, ne aggódjatok. 2 centis eltolódás lett a sípcsontomban, amit nem értek hogy, hogy fáj jobban az a lábam ami a motor fölött volt, mint ami alatta. De talán megmaradok.
Az egyik pozitív dolog, hogy Hanoi egy olyan város, ahol működik az Uber!
A másik pozitív dolog, hogy a terminálokon működik a wifi. (Ezt még akkor akartam írni, amikor nem veszett el az egész cikk, mert terminálon írok fos wifin blogot…)
És akkor egy kis TET kisokos. Mi is történik a holdújévkor. Ez itt a legnagyobb etwas.
Első nap imádkoznak a konyhaistenhez. Aranyhalakat engednek a közeli vizekbe. Idén nagy kampány volt, hogy a nylonzacskóból vegyék ki a halakat mielőtt vízbe dobnák zacskóstul, mert így több esélyük van...

Második harmadik nap nagytakarítás. Kisöprik a régi koszt, de nagyon vigyáznak, hogy az utána lévő napokban véletlenül se takarítsanak, nehogy kisöpörjék az új évi szerencsét.
Negyedik nap hazahozzák az újévi fát. Nem válogatnak az eszközökben…

Ötödik napon banánlevélbe tekert rizst és darálthúst főznek 24 órán át. Ez kb otthon a töltött káposzta.

Hat hét nap shopping. Új ruhák az új évre.
Nyolcadik nap az év utolsó napja. Megtisztulás a testnek, herbal bath. Family time. Fireworks.
Kilenc (Febr 16.) az első nap az évben. Iszonyatosan fontos ki lesz az első ember, aki belép a házba az év első napján. Csillagjegy, személyiség és minden. Ha véletlenül hajnalig bulizol, akkor már ne menj haza, mert a főbérlő kinyír. Gyerekek kapják a luckymoneyt. Felnőttek esznek isznak és felveszik az új ruhákat. Majd leeszik azokat.
Tizedik nap második az évben. A távolabbi rokonok meglátogatása.
Tizenegyedik nap kollégák, barátok.
Tizenkettő az év legnagyobb kajálása.