Felkerekedtünk, hogy három napig motorozzunk a boldogság csipkés szerpentinjein, hogy aztán a negyedik nap meghaljunk. Észak Vietnámot a kínai határ közelsége, a hegyes mészkős magasságai, páratlan szépségű tájai és óriási teraszos rízsföldei teszik fel az egyszeri househusbend bakancslistájára. Sapa és Ha Giang. Két desztinésön. Sapa az ismertebb eltúristásodott. Ha Giang pedig a másik. Sapa van a képeslapokon, hazang pedig az instagrammokon. Sapa ba már épülnek a wellness szállók, hazangba pedig még csak a tervlapon születnek. Mert ez egy olyan ország, ahol ha pénzed van, akkor építhetsz wellness szállót világörökségi területen a hegyoldalba a tó fölé. A témához nem szorosan kapcsolódó gondolataim eredménye úgy foglalható össze a kommunizmus és a demokrácia összehasonlításában, hogy a kommunizmus jelszava: Nincs pofázás! a demokráciáé meg: Nyugodtan pofázzatok, úgysem érdekel senkit!
Egész nap itthon vagyok, gyakorlom az aláírásomat és közben a súlyomat használva biztosítom, hogy a matracot ne fújja le a ventillátor az ágyról…ezért nem volt túl sok időm megszervezni az utazást, ezért az utolsó pillanatra maradt minden. Bepakolás buszfoglalás rush. Andi hazaér a munkából este 7 és este 8 kor indulni kell a buszhoz, hogy hajnalra megérkezzünk. Úgy döntöttünk, hogy ráérünk reggel menni.
VIP busz limuzin és istentudja mennyi jelzővel próbálták eladni. este 10 kor még minden hely szabad rajta. biztos hogy menni fog? megvegyük? ez egy webshop. Andi megvette, mert akkor nyugodt… én viszont egyáltalán nem vagyok nyugodt, mert ez vietnam. beírtuk, hogy hol vegyenek fel. reggel 6:30 várunk. hív egy vietnámi szám. nem beszél angolt. én pedig háromszor elmondom az utcánk nevét, majd lerakjuk. várunk. Andrea felhívja a hot számukat és angolul beszélő hölgyre bukkan. igen igen mennek értünk 5 perc. és akkor megjött egy kisbusz. olyasmi mint amivel 20 éve a nyári táborokba a káposztát szállították. a lábunk a nyakunkba és már van benn két ember. de ez csak a ráfutó járat, az igazi busz a buszállomáson vár. igazából a buszállomás mellett a mellékutcába, mert annyira nem is igazi busz. de ennyi bevezető elég. az igazi busz elég kényelmes volt. 15 fő kb. utazunk rajta 4 en. és betakarózol mert 12 fokot hűt a klímával. 6 óra út, majdnem fekszünk. két sofőrünk van. micsoda szabálykövető cég. az egyik vezet, a másik az utasokat fogja a kivezető szakaszon. nem sok sikerrel. “Ha Giang ba tessék, olcsón adom a helyeket.” megyünk, megyünk, megyünk. eltelik három óra. több kevesebb mégtöbb halálfélelem. majd egyszer megáll. felkelti a kollégáját..és leszáll. a másik meg félkómába odaül a volánhoz és elkezdi tolni. közbe telefonozik. nem haltunk meg.
a megérkezés nagyon vicces volt. megállunk és elhagyja a járművet a sofőrünk. és jön két újabb 200m re a céltól. vietnámiul kezdünk egyeztetni, hogy kit meddig visznek. nem jutottunk egyről a kettőre. ugyhogy mindenkit elvittek a benzinkútra tankolni. ekkor már távolabb kerültünk a motorbérlő helyünktől. majd kifordul a benzinkútról és leszállít mindenkit. ő nem fog ezzel szórakozni, hogy mindenkit helyre tesz. úgyhogy sétáltunk a QT ig. 600m. de nem bánjuk, hogy azóta se vonták le a buszjegy árát Andi kártyájáról. muhaha
a QT adott egy újfajta motorbike ot. elég drágán dolgozik. de jól hirdet. itt vietnam ban elég a sikerhez egy működő honlap. és nekik volt. a 4 nap alatt kifizettük a motorért azt a pénzt, amiért hanoiban egész hónapban kapjuk. és persze lehet kérni biztosítást, amit kellő érzékkel ránkbeszéltek. a motortbérlők 195% igényel biztosítást. és minden nap 12000 olyan áldozatról kapunk hírt, aki nem igényelt biztosítást és rájuk zuhant két hegy. úgyhogy mindenképpen ajánlott. Andrea nyugodtabb, ha kötünk. Én pedig, akkor vagyok nyugodt, ha Andrea nyugodt. Alapvetően ellenkezik a biztosítás az elveimmel. Mert a mai világban mindent megvesz az aki fél ezért a legegyszerűbben akkor tudsz eladni valamit embereknek ha befosatod, ezért én már leggyakrabban semmitől sem fosok be. Nem meghalni megyünk a hegyekbe, hanem élvezni a motorozást. És nem is tervezzük az offroad crossmotorozást a kis városi robogócskánkkal. Úgyhogy kötöttünk biztosítást.
És akkor így délután 4 felé el is indultunk az első 50 km es szakaszocskánkra. Az egész túra 300km.
50/80/70/100 valahogy így jön ki. 35 perc múlva elrendeltük az első megállást egy szimpatikus fogadónál táplálékot vettünk magunkhoz: banános palacsinta (BPSZ*:1 {banános palacsinta számláló}) és lefoglaltuk az esti szállásunkat, ami egy homestay. beírtam a foglalásnál, hogy 6 kor érkezünk. kétszer küldtek emailt, hogy biztos a másik Ly Ta Homestayben vagyunk, mert kettő van és majd elénk jönnek, de hívjuk fel őket. és kimenekítenek akárhol vagyunk. ok. hívjuk fel őket. megérkeztünk a városba. jön az sms találkozzunk a benzinkútnál. nagyon nem akart a google előadni egyetlen egy benzinkutat sem. jön az ujabb üzi, hogy jöjjünk tovább és ott lesz a kút. meg is van a kút. parkolópályára helyezem a szekeret, amolyan evolúció csúcsa megérkezett stílusba és filmesen lecsapom a támasztékot. a sisakot leveszem és a haj még mindig tart. és intek a szegény árva vietnáminak, hogy mi vagyunk azok indulhatunk. mutassa az utat. hát meg se mozdult, mert kiderült, hogy nem ő az akit értünk küldtek, úgyhogy nem értette miért kontaktálok vele.
“ez elég perverz” gondolhatta és még a barátnője is mögötte ül. aztán megjött a mi emberünk és 4 km mélyen bevitt a be és ott volt egy ház családdal és a tetőn egy hálórésszel, ahol önálló szobaként foglaltuk le azt a függönnyel leválasztott részt, amit kaptunk. de nem voltunk sokan. rajtunk kívül csak egy világjáró spanyol, de gyorsan kiderült, hogy nem is spanyol, hanem katalán úgyhogy nem kellett megverekednem vele Andreáért. az első hálófészkünkbe Andi talált egy pókot, úgyhogy átköltöztünk a szomszéd szobába. A dimenzióját muszáj érzékeltetnem. A lábai lógtak ki a matrac alól. Egészen pontosan úgy, mintha a matraccal lett volna agyonütve.
ennyit a pókról. 1600 ft ért kaptunk vacsorát. ami észveszejtően sok, ha azt veszem, hogy hanoiban még mindig 340ft ért ebédelünk. de ránk van írva, hogy nemázsiaiak vagyunk. Andrea kiélte a gyerekfotózási hajlamait. A banános palacsinta reggeli (BPSZ:2) után tovább indultunk és tankolás után találtunk egy barlangot. aggtelek elbújhat akkora. itt meg egyedül engedik be a túristát. cseppkőorgazmus. volt egy nagyon szűk rész. ahol Andrea seggenkúszás közbe összesározta a fenekére kötött pulcsiját és fogtam a fejem, hogy hogy lehet ekkora sült hal és utána megcsináltam ugyanezt én is… aztán kis Tokhalam elfelejtette, hogy nincs rajta bukósisak és újat húzott egy cseppkővel. nekem kellett kivinnem ájult maradványait a barlangból. és akkor voltak szép tájak. az elmesélésükre készültek száz meg száz fényképek. magas hegyek meg mély völgyek és optimálisan vezetett utak, amelyek először szerpentinen felmennek a hegyre majd a magasponton átbuknak és a másik oldalon szerpentinbe lejönnek a hegyről. így másztunk meg hegyeket és völgyeket és haladtunk előre. és minden km en megálltunk fotózni, mert ennél szebb már nem lehet. és a második estét szintén egy homestay ben töltöttünk. a helyi airbnb. a család ott lakik és kiadják az egyik szobát. és valahogy ráhúzzák a booking menüpontjait, saját fürdőszoba meg kertkapcsolat örökpanoráma. amúgy a saját fürdőszoba még stimmelt is. és amikor a szállást kerestük két kisgyermek forgalomirányított az utcán, hogy itt állj meg itt foglalj szállást és szerencséjükre, pont oda foglaltunk. mekkora öröm nekik, hogy vendéget fogtak. itt legalább nem volt drága a vacsora, mert nem volt. de eltudtunk menni a város második legjobb éttermébe, mert az elsőt tartogattuk a reggelinek. hát a vacsora felejthető volt. valószínű, hogy akik az éttermet értékelték, még nem ettek rizsen kivül mást. vagy a tulaj barátai. milyen lehet a rossz. de legalább kihozták, amit kértünk. haza. alvás. alvás szunyoghálóval. de reggelre meg vagyunk csípve. naptej. reggelire fel a város legjobb reggeliző helyére. a kínálat banános palacsinta vagy rántotta. BPSZ három lenne úgyhogy rántottát kértünk. közepesen vállalható volt. és passionfruitos smoothie bejövős. a passion fruit magyarul maracuja. de szerintem Buja Mara lehetett még valamikor. Mara buja. Mara cuja. mindegy. motorra fel. és akkor megcsíptük az egyik sarokpontot. Ma Pí Lung. A hegy teteje. Lent meg tó. szép. gát. felduzzaszott. és itt épül majd a wellnessszálló. gratulálok. a vietnámiak lefele kikapcsolják a motort. ne fogyasszon. én meg élvezkedek a motorfék gyakorlati alkalmazásaiban. aznap reggel is ugyanúgy keltem fel, mint máskor: “balesetek csak másokkal történhetnek”… gyanútlanúl néztem vissza magunk mögé a motoron a kereszteződés felé, hogy szerintem itt kellett volna balra kanyarodni, de nem én vagyok a navigátorom és magabiztosságom elég időt adott arra is, hogy Andreával megbeszéljem, hogy nézze már meg telefonon, mert hát az a biztos, amikor a semmiből alánkugrott egy út menti árok. megfogtam. Andrea is a motoron maradt. De mit képzel magáról, hogy csak így az út mellett egy kanyarba ott van. az akciónkat látta egy vietnámi is szemből és megállt, hogy jól vagyunk e. nincs itt semmi látnivaló. nem láttál még európait árokba parkolni?? aztán kiderült, hogy ott kellett volna balra kanyarodni, úgyh jó hogy “megálltunk”… megérkeztünk Du Gia ba. Du Giaba nincs semmi. Ezt is attól a tagtól tudjuk, aki eladta nekünk a biztosítást QT motorbike. Deee, nekik van egy hostelük, QT hostel. Very good. Szerencsére lecheckoltam korábban úgyhogy a backpacker hostelben lettünk elszállásolva. Kértünk vacsit. Más backpackerekkel együtt és jó volt. Volt a szokásos rizs hús zöldség mellett. hasábburgonya. sütőtökkrémfőzelékféle. meg az íze is jó volt. illegális gyerekmunkások itattak minket. két német egy pár. négy izraeli nem egy pár. ők meséltek róla, hogy háború van, ő most szerelt le a sorkatonaságból, de nem akkora para. délen van egy kis helyzet. szóval a média mindent felfúj. itt az ideje, hogy utána nézzek a világpolitika ezen kis puzzledarabkájának, mert izrael is felkerült a listára. a spinning edzőm is izraeli és most repült haza. és a spanyol nem spanyol is első este arról mesélt, hogy pakisztán meg irán csodálatos és egyáltalán nem veszélyes csak mindenki azt hiszi. meg média. szóval a világ jó hely. kivéve hanoi, ahol fogyatékosok élnek elszabadulva. visszatértünk a szállásra. lefeküdtünk aludni. és amikor álmomban egykerekeztem a motorral, akkor becsapott egy villám. vihar készülődött. mit készülődött. lecsapott. olyan erővel, hogy nem akaródzott kinézni, és egyre erősebben szorítottam Andreát. és már bántam, hogy csak a motorra kötöttünk biztosítást. remélem, ha leomlik a hegy akkor az elkerül minket. valahogy eljutottunk a reggeliig, de életünk legnagyobb közös vihara volt. a reggelinél újra felbukkant opcióként a banános palacsinta… inkább pho levest kértem, de hát zacskós. grr. van a közelben egy vízesés. lefotóztuk a rajzolt térképet. el se lehet rontani, de a helyiek segítenek. először a városból kiérve 3km után fordultunk vissza, hogy nincs a híd után jobbra lehetőség kanyarodni. még másodjára se hittük el, hogy az a kis folyosó lenne az, hát az volt. aztán a szürke kőfalnál balra. az megvan. majd a városnál jobbra. városnak néztünk egy viskót. vesztünkre. bementünk motorral a kukoricába, egy olyan csapáson, ami később se lett szélesebb, de legalább az esti eső hatására, puha volt a föld. egy kicsit kiszélesedett az út, én meg előreküldtem Poszátámat, hogy szimatoljon vízesést. Negyedóra múlva visszatért, hogy nincs. Akkor vissza kukorica. viskó. tovább. és akkor megtaláltuk a várost, ami két viskót jelentett. jobbra. és vége a köves útnak. Andrea másodjára élte ki gyerekfotózási vágyait. leraktuk a motort. és sétálunk tovább. két kis lurkó vezet minket, hogy kövessük őket. majd elválik az út és menjünk arra. ok. aztán az esti vihar okozta vízbőség azt jelentette, hogy amerre néztünk, mindenhol vízesés volt. megtaláltuk a nagyot is, ami két méter kb. szóval nem egy niagara. de a helyi játszótér. vietnámi kölykök ugribugriztak a sziklákról bele. anyád tudja, hogy itt játszol? persze, hogy tudja. szálkásabb volt, mint egy arnold gold nyertes. és szigonnyal fogták a halat. nehogy összerakja a fejében, hogy a szigonyra europai pénztárca is felakad. de ezek rendesek. különböző kifogásokat kerestünk, hogy miért ne menjünk bele a vízbe. leginkább mert hideg és nem süt a nap. (miközbe mégis leégtünk)
elindultunk visszafelé, mert már dél van és mára van 100km és este 9 kor megy a busz. el kell érni. két lehetőség van. 70km a rossz út, ami QT fószer szerint piros X ekkel van ellátva, arra ne menjünk. Vagy vissza kerülő a jó út 110km. Menjünk a hosszabb, de jobb úton. Éjjel amúgy is vihar volt. nem hiányzik hogy elmossa az utat. Az elágazásig minden rendben volt. Aztán rátértünk arra az útra, amit az ellenségemnek sem ajánlanék. Jött egy két motoros szemből. Backpackerek. Előre nehéz volt kitalálni, mit próbálnak mutogatni. Utólag persze értelmet nyer a dolog. Ne menjetek arra. Kegyetlen. Azt hittük nem jövünk le élve stb. És akkor a kátyúk elkezdtek akkorára fejlődni, hogy átvették a hatalmat az út felett. És a tegnapi vihar hatására, az emelkedő út egy kavicsfolyam lett. ami a hegy. ami az eső hatására, megindult. szóval hegy eső = -út + hegy. remélem érthető vagyok. hegy nem vész el csak átalakul. és utat talál lefelé. elég durva és ijesztő módon. nem sikerült kiszedni a vietnámiból, hogy milyen hosszan lehet ez. de pozitívak maradtunk mert az a két backpacker letalált fentről. és negatívak lettünk, mert más nem jött szemből. szóval motocross a városi szaladgálóval. a videót ha egyszer összevágom jobban bemutatja a küzdelmünket. de azért a képekből is ki lehet találni. 1km utat másfél óra alatt tettünk meg. a nehezebb részeken Andrea tolt meg. és persze ő kapta a sarat. én meg úrvezetőként még a lábamat is felhúztam amikor vízátfolyás volt. sírógörcseinken és nehezebb sziklapillanatokban mindig átsegített a biztosítás gondolata. én leszarom ha letörik a műanyag, vagy keresztbe törik főtengely itthagyjuk a picsába és majd levisznek helikopterrel vagy szétperelem az egész céget, ez a jobb út… hát a motor nem köszönte meg, hogy egyesbe forgattam maxmax sziklaugráló stílusba utána meg bele a hideg vízbe a blokkot. az elfolyó hegy utáni szakaszokon pár lóerővel kevésbé érezte magát erősnek, de mire visszaadtuk azt éreztem ,hogy magára talált. na ezért sem fogok motorkölcsönzőt nyitni. a következő szakasz viszonylag rendbe volt. tettünk egy 45 perces kitérőt, amit még mindig nem értek a térképet nézve sem. de volt ott híd meg gyerekek. Andrea gyerekfotózási hajlam számláló 3. És megálltunk az első helynél egy banános palacsintára. BPSZ 3. És visszaértünk 7 re. És akkor együnk valamit. Ettünk valamit. Néha azt veszed észre, hogy nagyon rossz technikával vietnámiak próbálják leplezni, hogy mobiltelefonnal videóznak. Mert mégiscsak nemázsiai vagy és valakinek ez még szenzáció. És néha látod, hogy bekapcsolva marad a vakuja és világít…
Alvós busszal mentünk haza. A fejletlen kelet szupertalálmánya. Pont tíz centivel volt rövidebb a hely, mint a lábam. Ezért találtam 9 olyan pózt, amit elég gyakran váltogatva nem haltam meg. Az utasszervező próbált behajtani a hátsó 5 ös helyre két pár közé. köszi nem. inkább itt maradnék Poszátám fölött. nem mert ellenkezni. aztán dolgozott egy kicsit a matematikus énem. találós kérdés. 6 sorban vannak az ülések. soronként 3 ülés. két szinten. hátul az ötösök miatt plusz két szék minden szinten. 40 helynél járunk. hogy lehet a busz 45 férőhelyes? a választ gyorsan megkaptuk, amikor elfogytak a helyek és kicsit előbb is mert senki nem akart a hátsó részre befeküdni a két pár közé. pedig európai párok voltak. jó mondjuk eléggé betakaróztak, nem lehetett tudni, hogy alvóbuszonszex challenge n vannak vagy sem. a lényeg, hogy elkezdtek megágyazni a folyosókon. na ha eddig nem volt hering feelingem akkor most lett. örültem, hogy én alszok fönt. 🙂 aztán éjjel fél óra pisiszünet. ja azt nem is mondtam, hogy az út során nem unatkoztam, mert facebookoztam. előttem kettővel valaki egy plazma tv méretű laptopon pörgette a szociális médiát 1972 ig visszafelé. az összes trashnek dobott egy like ot. reggel 4 kor megérkeztünk hanoi ba és csodák csodájára aludnom is sikerült. na mi lesz miért nem mozdul meg senki. a buszpályaudvar ugy nézett ki mint a waberer’s telep karácsonykor. egy tűt nem lehetett leejteni. sakkozni kellett a busznak magával. még meg sem álltunk már taxis hiénák lepték el a lejáratot. de még mindig nem mozdul senki. negyed 5. a taxis hiénák is elmentek. csak én vagyok fent? úgy tűnik. fél 5 kor Andrea felszólt, hogy miért nem mozdul senki. nem tudom. ezek várják a reggelt. első busz ilyesmi. és addig meg van engedve, hogy ott aludjanak még. jesszus. 5 kor sikerült leszállnunk a buszról, te jó ég. aztán haza és azóta eltelt egy pár nap és holnap megyek kualalumpurba visa runra egyedül!
