igen igen igen igen igen
Magyarországon vagyunk, a Kárpát medencében landolt a sejhajunk. és vágjunk is rögtön a közepébe, de ne rohanjunk ennyire előre. aki még nem kapta meg az ajándékkosarát az e-mailben vagy telefonon nyújthat be panaszt, amit 2 éven belül elbírálunk, vagy várhat tovább türelmesen. ha te még nem kaptad meg az ajándékod, akkor vagy nem küldtél pénzt nekem az utóbbi egy évben, vagy nem pest vonzáskörzetében élsz, vagy olyan ember táskájában utazott az ajándékod, aminek a tulajdonosa elfelejtette kivenni és magával vinni, amikor a búcsúbulidra mentünk. Azon szerencsések, akik már megkapták az ajándékukat bankkártyával, paypassal vagy személyesen készpénzben köszönhetik meg a kedvességünket.
a pakolás szakértője
a következőekben remélem mindenki számára világossá válik, hogy soha semmilyen körülmények között ne utazzon Aeroflottal, ha megteheti feleannyiból AirChina-val vagy kétszer annyiból Emirates-el vagy háromszor annyiért Turkish Airline-al. és most nem arról van szó, hogy a sztuardessek nem képviselték a tejfelszőke orosz modellvilág cseresznyeszirmait, de ezzel éppen tudtak volna még javítani, de nem. hanem, hogy oda felé mindketten két feladott poggyásszal mentünk vietnámba. visszafelé pedig a repülőjegyen rajta volt, hogy egy azaz egy darab feladott poggyászunk lehet fejenként 23 kiló. nem 32. 23.
vegyük a drágábbat az aeroflotot, mert két csomag kényelmesebb jobb beférünk stb.
a honlapon a kiegészítő poggyászszabályok lábjegyzetében egy vietnámi eltévedt linkről nyíló apróbetűs részben megtaláltuk a leírást, hogy ha április második hetének péntekén veszed a jegyed és esik az eső és az utazásod október első munkanapját megelőző péntekre esik és nem esik az eső, akkor két poggyászod lehet, egyébként meg egy. örülj, hogy egyáltalán elviszünk.
ezért aztán közelítő eljárással elkezdtem sakkozni a táskák és cuccok mezején. ha harc hát legyen harc. én is előszedtem az apróbetűs rész poggyászokra vonatkozó szabályzatait. egy poggyász 23 kiló lehet és a három irányú befoglaló méretének összege nem haladhatja meg a 155cm -t. imádok kreatívnak lenni. összefordítottuk a két hátizsákot és a reptéren összefóliáztuk. máris három táskánk van. pokerface. felvették.
22.5kg & 23.0kg 🙂
a kézipoggyászok viszont pofátlanul túlterhelve. behangolva a határsúlyra+kiegészítve ruhákkal, ha probléma van öltözünk. hát probléma volt. tele a gép. mindenki úgy utazik mint a cigányok. rajtunk is két kalap, bukósisak szatyrok kajákkal. de a vietnámi ráköt a kézipoggyászra egy fél disznót is.
stratégiailag mindig ülve várjuk a becheck elejét, hogy kiderüljön mérnek, nem mérnek. gyorsan kapjanak ki pár problémás utast aztán valahogy bejutunk. majd ráadom a bukósisakot egy arra járó gyerekre.
3 becheck pult mögé egy vietkong katonát állítottak, aki találomra megemelte a kézipoggyászokat és ha nehéznek ítélte, akkor lemérte és kipakoltatta. gyakorlatilag az első néhány utas mindegyike elvérzett a teszten. ezek elkezdtek kipakolni az utasfolyosóra krumplit, gyümölcsöt, húst, esztergagépet, pótkereket, csirkelábat, amit eltudsz képzelni. mire a becheckre értünk volt, akkora káosz, hogy hogy vágjanak legalább egy kis ösvényt az úton, amin a többi ember betud jutni a gépbe, hogy a kavarodást kihasználva mindenféle zaklatás nélkül beslisszantunk a gépbe belsejébe szerencsére.
légikatasztrófa kettő
az Airbus A330 annyiban jobb mint a boeing 777, hogy az ablak mellett két ülés van nem pedig három, ezért Parázs-Piszkáló-Pálcikámmal prémium páholyunkban privát pukihegyeken pikkely-piszmoghattunk. gyorsan túléltük az eligazítást, lássuk a filmkínálatot. Andi valami nyálas zs kategóriás táncos trash futottak még filmet kezdett el nézni…valami dirty dancing volt a címe. ez épp elég ok volt, hogy ne egyszerre nyomjunk a play gombra és nézzük ugyanazt a filmet romantikusan összebújva, hanem én keresek magamnak valami oszkár gyanús épülésemre szolgáló filmecskét. a game night ra esett a választás… nem volt jó, de legalább szar volt. utólag még a dirty dancing is jobb lett volna.
megtaláltam a gyerekrészlegen a játékokat. mindenféle máshol nemlétező a 80-as évek szovjet kvarcjátékai digitálisan felújítva egy playstation light távirányítón. volt sárkányos tamagocsi, amit inkább meg se nyitottam. nem kell a dráma.
“a helyszínen tartózkodik kollégánk, -szervusz Péter hallasz minket? -Nagyszerűen hallak István, itt vagyunk Moszkvában és a vállam fölött éppen Zoltán és a kis Tama szomorú elválásának lehetünk szemtanúi, amint előbbi 10 óra repülés után elhagyja az aeroflot moszkvai járatát. A kis Tama sorsáról még nem gondoskodott a repülőgéptársaság, de reméljük a New York -i utasok között lesz majd olyan, aki örökbe fogadná a 40A ülésen elárvult digitális kis háziállatot.”
szóval tamagocsi nem, viszont MORTAL KOMBAT TENNIS igen. hagyok egy lélegzetvételnyi szünetet, mert valszeg én se hiszem el ha nem látom. rendes teniszezős játék. de ha a bíró out-ot mond, akkor odamehettél hozzá és megküzdhettél vele amolyan mortal kombat osan. itt ért amúgy a legnagyobb sérelem, mert setlabdánál szolgálták fel az ebédet, amit így elvesztettem, mert egy tálca érkezett az ölembe…
volt még bowling, ami nagyon trükkös volt, de sikerült strike olnom.
Andi elkezdte a Handmade tales első részét megnézni, aztán kedvet kaptam hozzá, de nem az én világom. aztán már nagyon sok volt az ülés. és felváltva nyöszörögtünk. aztán elkezdett a gép ereszkedni.
csináltunk egy nagyon éles S kanyart jobbra… balra meg látom a felszálló gépet, amit így szerencsésen kikerültünk. a russian control sem a nyugalom szigete. aztán még annyi kanyart csináltunk, hogy felfordult a gyomrom mire megtaláltuk a kifutópályát. tökéletes oldalszél. még a végén egy lift. mindketten beszartunk. szerintem akkor kelt fel a pilóta 9 óra alvásból, hogy akkor le kéne tenni. jobbra balra egyensúlyoz. landoltunk. csúszkál jobbra balra. megfogja. és amikor úgyérezte, hogy megfogta, akkor rájött hogy elfelejtett fékezni és beletaposott a fékbe és lefejeltük az előttünk lévő széket. anyád. és megtapsoltuk.
ezek után jött az átszállás, ahol előrehívtak, mert prémium kategóriás légiforgalmi utasok vagyunk nem volt olyan sok idő az indulásig. újabb becheck no para alig volt utas és egy magyar se volt. a magyarok wizzairrel mennek moszkvába. kaptunk szendvicset, meg kólát.
mivel nem találtam jobb helyet, ezért itt teszem közzé párkapcsolati panaszrovatomat:
Andrea mindig kikönyörgi, hogy ablak mellett ülhessen azért, hogy már a kifutópályán elaludjon…
én pedig a légiközlekedési szakértő létemre kénytelen vagyok a második ülésről ágaskodni, hogy kilássak.
kicsit most sajnáljatok.
naplementében szálltunk le délről, úgyhogy a csodás albertirsa gyömrő üllő útvonalat tekintettük meg. és annyira smoothie volt a landolás, hogy halleluja, 5 csillag a kapitánynak. itt viszont nem volt tamagocsi, mert ez csak egy airbus A321 volt…
cigányország
300Ft a toloskocsi a reptéren… ami az egész világon ingyenes. üdv itthon. sajnálom, hogy ezt kell írnom, de vietnámban kultúráltabbak a reptéri wc-k… és akkor még nem bkv val mentünk haza, hanem autóval…
találkozás halnyósékkal
…és az az autó egyenesen Poszáta-Parenciába repített. de aggodalomra semmi ok. 10óra repülés alatt volt időm gyakorolni a “már sok jót hallottam Önökről Mr és Mrs Tóth” mondatot, hogy aztán 20 óra utazás, 5 óra időeltolódással és hajnali 3-as érkezéssel 3 óra alvás után elmondhassam premierbe.
húsleves és bedőlés az ágyba.
nem látjuk a fától az erdőt
a boldogság apró atomfoszlányai: a friss levegő. a csend. igen ez itt csend. nem dudálnak. a tágas terek. nincs szemét az utcán. lehet kapni túrórudit a boltban. van tejföl. van metró. utazhatunk metrón.
itthonlét lehetőségei
a “mihez kezdesz itthon” kérdést egyáltalán nem szeretem hallani, de mégis mindenki megkérdezi úgyhogy most összefoglalom a lehetőségeimet.
Z terv: ha elfogy a pénzem visszamegyek kamionozni.
egy neve elhallgatását kérő barátomnak fogok segíteni vonalakat húzogatni
csinálom a motoros jogsit
biciklis futár leszek
elmegyek multihoz kávét főzni
online poker
honlapgyár – valakinek kell esetleg honlap?
Lajhár Photography – ingyen akt fotózás lányoknak budapesti stúdiómban
babysitter – elleptek a babák, amíg nem voltam itthon.
bkv buszsofőr, hiányzik még a buszjogsi tik tak tik tak
fkf kukásautó sofőr – poén? inkább a mutlinál kávéfőzés
emirates légiutaskísérő havi 700nettó+lakás
osztrák biztosító reklám ban vállalok főszerepet
Lábmasszőr: ennek, annyi a létjogosultsága, hogy kurvajól masszírozok lábat. kettő: ha valami ennyire taszít, ott van mit dolgozni vagy fejlődni. Az advenced verzióban kígyópakolással elérhető lábfejmasszázs is szerepelhet.
motivációs élettanácsadó lifecoach pszichotrainer
Rap karrier: vietnámban fogalmazódott meg bennem, hogy érzem a tehetséget. szavakat egymás után kimondani és mögé vágni valami alapot és hogy ez mennyire eladható. létre is hoztam a művésznevem: Dinnyehéj Zoli alias DH Zoli és már van két számom a “Ne hívj Dinnyebél Zolinak” és a “Szevasz Pisti…” biztos vagyok benne, hogy ez a project is idővel teret követel magának és a klippek is el fogják szakítani a youtube felhőkarcoló padlójához kötő láncaikat.
Blogger: a Lajhár Travel hetek óta a világ olvasottsági listáinak élén található, nem fogok tiltakozni, ha neves kiadók felkérnek, hogy írjak egy könyvet. már több ötletem is van, de egyelőre még egy kicsit húzom a közönséget, hogy még kiéhezettebbek legyenek a kiadásra.
StartUp: kitalálom a Zolibook -ot, ami egy olyan közösségi média felület, ahol az emberek bejelölhetik az ismerőseiket, üzenetet válthatnak vagy akár képeket is feltölthetnek.
Sokáig úgyse bírom itthon, most összekaparok két hónap alatt X milliót megveszem a motort és motorral kimegyek Andi után Spanyolországba és mivel megvan az E jogsim ezért a motorral húzhatok egy pótkocsinyi cuccot is Nokedlimnek. Hova megy Andi Spanyolországon belül? Santiago de Compostella. Hú az nem az El Camino vége? Deee. Akkor ez azt jelenti, hogy megcsinálom az El Caminot. Igen. Ezaz.
a blog jövője
a blog a jövőben is ontani fogja az aktuálisabbnál aktuálisabb helyzetjelentéseket humorkoszorúkkal telecicomázva. szükségem van szürkeállományom kavargó intellektus iszapjának lecsapolására időnként és mivel a szeptembert októbert távkapcsolatban töltjük ezért a lefekvés előtti mély kapcsolatépítő beszélgetéseink híján most kénytelen vagyok az internet tisztátalan bugyrait szennyezni majd a gondolataimmal.
kihasználom majd a karaktercunami gátlástalan szabad áramlását és azt hogy PoszátaMangusztám csak távvesszőfutásban tud majd hiénáskodni a helyesírásom fölött.
#napiAndrea helyett egy rövid ideig #napiAnyám sorozattal jelentkezem. és az első poszt már itt is van
nincs itthon internet
ismerve az előzményeket ez inkább pozitív mint negatív. 1 évig fizette anyám a UPC-nél az internetet a költözés után úgy, hogy nem tudták bekötni a netet a lakásba… a házba van csak valami megoldhatatlan probléma van a folyosón, de a reklám kint van a lépcsőházba. szupergyors fiberlófasz igényeld te is. aztán lemondta.
az álmoskönyv szerint ez nem annyira jó jel digitális nomád karrierem szempontjából.
digi nincs, de jófej, mert a honlapja erre a címre ajánlott egy szuperakciós mobilnetet 7290Ft ért 15 giga. pont két film letöltése. kösz csá. viszont akciós a T-mobile. 990 ért veszel új sim kártyát és megajándékoznak 10 giga nettel. nem is kell több, holnap megyek és veszek. azzal kihúzom két hónapig, addig meg csak meg nyerem a lottót. ma azért nem vettem skandinávot mert nem volt nálam 250Ft készpénz. szóval karácsony van.
szeptember 14.-én szülinapom lesz
aki még nem rendelte meg az ajándékomat annak szeretnék segíteni, hogy bárminek örülök, ami gyöngyházfényű vagy tartalmaz laminált padlót vagy 1-nél több feladott poggyászt. és az se lehet véletlen, hogy az apple szept. 12-én tartja a bemutatóját…
mindenkinek jó keresgélést 🙂