szeptember vége felé járunk. harminckét éves lettem. A Lajhár Travel szerkesztőségének sikerült megszereznie egy képet abból az időkből, amikor még jónak tűnt minden.
Depi. Mélylevegő. Depi. Mélylevegő. Depi.
Szerencsére a méltán híres index weboldalon megpillantottam a címét:
DEPRESSZIÓS? VAN EGY MEGBÍZHATÓ JEL, HOGY FELISMERD!
A leírt szövegben előforduló speckó depijeleket kell elemezni.
- Negatív érzelmet kifejező szavak.
- E/1-be beszélek.
- Végletesség.
Szóval, amikor 4 napig fekszek az ágyon a saját szaromban. Az alapvető élettani műveletek is nehezemre esnek. Alkoholista vagyok, szívok, drogozok. Egész nap borotvapengékre, patkánymérgekre, lőfegyverekre, akasztófákra gondolok. Nincs munkám. A barátnőm 2000km-re van. Nemtudom mivel szeretnék foglalkozni és az egész életem kilátástalan. Akkor nézzük meg, hogy ez a bekezdés, hogyan viszonyul az előzőekben ismertetett depikutató rendszerhez, amelyből kiderülhet, hogy jelen van e a depresszió vagy pedig nem kell tartani tőle.
A helyes beküldők között értékes borotvapengéket sorsolunk ki.
Lehet, hogy nem véletlen, hogy Vietnám óta nem találom a borotvámat, a szakállam pedig már a térdemig ér…
“Remélem legközelebb sikerül meghallnod.” Ez már egy film címe. Ez pedig a filmajánló rovat. Nézzétek meg, mert jó. Mára ennyi fért a filmajánló rovatba.
EuroSkill 2018
A szakmák világbajnoksága, amit mindenki várt. Helyszín a hungexpo. Belépés ingyenes.
Ez egy ilyen mókázás, ahol sok sok szakmában versenyzik sok sok szakmunkás. És van zsűri. És szervezők. És 3 napig megy a küzdelem, hogy aztán gazdára találjanak az aranyérmek.
Na már ott el lett baszva az egész, hogy beengedtek gyerekeket. Mit beengedtek, egyenesen nekik szervezték. Kötelező program a kisiskolásoknak. Gondoltam, hogy lesznek páran, de azt nem sejtettem, hogy lépni nem lehet tőlük. Már a kerítés mellett sétálva is le kellett mennem a fűre, hogy elférjek. Kettes oszlop sorakozó. “-Fúj én nem leszek az ő párja.” A buszok pedig nem fértek el a parkolókban. A busz mellett megfáradt 12 évesek küzdenek az élet nehézségeivel és az osztályfőnök a leghalványabb ellenállást sem tanúsítja az osztályfűnök tevékenységeivel szemben. A gandzsafüst tovaszáll, a lelkes ifjúság pedig alig várja, hogy bent megcsodálja a lehetőségek tárházát.
A gondolat – amiért egyébként én is kimentem – , hogy bepillantást nyerhessenek a szakmák világába, pályaválasztáshoz kapjanak egy kis segítséget. De ez nem valósult meg, csak részben. Mert ez egy verseny. Nem pedig egy interaktív kiállítás. De azért voltak látványelemek, amik jók voltak. Mondjuk a résztvevők fele ült egy monitor mögött, és lehetett grafikus tervező, webfejlesztő, kirakat rendező, nem derült ki róla sok. Lehetett volna egy kiírás, hogy ez a versenyfeladata. A divattervező meghatott. Ott voltak vasalódeszkák, varrógépek, ollók próbababák és az egész úgy pörgött. A fodrászok műbabafejek műhajain vagy igazi hajain kellett, hogy vágjanak egy elbaszott mai felnyírt dimenziótlan katymagot. A szépségápolásnál indokolatlanul sok lábfej leledzett. Pedikür lehetett a versenyszám. Az IT részlegen üdvözlet Gerinek, aki egy fülessel a fülén próbál úgy feltűnni, hogy kézben tartja az ügyeket. 🙂 A szakács, pék gyorsan felejtős, mert nem lehetett kóstolászni. A pincért szegényt még én is lepontoztam. Egy ananász tálalása volt a feladat. BENNE HAGYTA A HÉJÁT! Látszik, hogy sosem volt még ázsiában. Az élet megtanított ananászt hámozni. Vékonyan lehántod a héjat. Ami marad mélyreható gyöktörzsmaradvány pedig V alakban kimetszed, követve a spirálformát. és bummígyleszacsokapik.
A másik meg órákig tekert fel egy lazacszeletet, hogy jól álljon a tányéron. Nem tudnám csinálni.
Recepciós: határozott kiállás, testbeszéd, hangerő és küldtek neki próbaturistokat, hogy kezdjen a hülye kérdéseikkel valamit. Nagyon vicces volt. Így leírva is. Most kell nevetni.
Ápoló. Oda hoztak változatos betegeket. És a világ legjobb ápolói versenyeztek, a betegek gyógyulási faktoraiért. Segítek járni, átforgatom, mosolygok, kényelmes szinte már én is egészségesnek éreztem magam. Nem láttam jegyzetelni a magyar egészségügyet sehol úgyhogy idillikus 5percem véget ért és haladhattam tovább. Virágkötő, kerttervező nem leszek. A tehergépjármű maintenance instant szerelem. Hoztak két actrosst.
Instant szerelem
Elmorzsoltam egy könnycseppet. És mentem hegeszteni. 75%-ot hegesztettem a szimulátoron. Hegesztésszimulátor. Veszek egyet otthonra is. 😀 A kis csírák 35%-nál kifújtak. És persze voltak robotok. Érdekes, hogy valakinek az a szakmája, hogy kikeverjen egy vodkaszódát, valaki meg összerak egy robotot a 3 nap alatt.
Különféle látványos építőipari szakágak: meleg hidegburkoló, kőműves, szárazépítő, festő, asztalos, víz- gáz- és fűtésszerelő, amire a kisiskolások csak annyit mondtak, hogy csöves…
egyébként a gyerekek, elég hamar kidőltek. A legösszetettebb megnyilvánulásuk az az volt, hogy “-ott egy fodrász”. Amúgy meg ijesztő mértékben, mindegyik rá volt tapadva a mobiljára.
Meleg hidegburkoló
Perec 700.- tökipompos 1000.- gyros pitában 1300.- biztos drágák a bérleti díjak, a kisiskolások meg az a réteg, aki ezt megengedheti magának. még nem csóró egyetemista, de már kap zsebpénzt. még nem tud vele gazdálkodni, de már nem fél elkölteni. zseniális piac. én nem éltem a lehetőséggel. hanem inkább vettem egy retroburgert az örsön. amivel elsétáltam az:
ARC Plakátkiállításra.
Kedvenc plakátjaim
Örüljünk, mert sikerült a kresz vizsgám. 3 hibapont (10lehet). Életem legrosszabb kresz vizsgája. B=0 C=0 E=2 A=3… ha így folytatom a D-nél már lehet, hogy 5 is lesz.
A lényeg, hogy mint minden mást ezt is néhány hónap alatt sikeresen feldolgozom majd és csak a jóra emlékszem. Október 7. vasárnap lesz az első gyakorlati órám.
Jöjjenek a kérdések:
1. Gyalogosok zárt csoportja közlekedhet-e kerékpársávon?
Az én válaszom: “-igen”
A helyes válasz: NEM!
Jegyezzük meg, hogy ha motorkerékpárunkkal “gyalogosok zárt csoportjának” öltözünk a farsangra, akkor inkább a kétsávos autóúton gyalogoljunk, mert az szabályos és nem pedig a kerékpárúton, mert az szabálytalan.
2. (szintén egy motorhoz közeli kérdés) A lakossági kommunális hulladék szállítására szakosodott tehergépjármű (kukásautó) figyelmen kívül hagyhatja-e a behajtásra vonatkozó szabályokat?
Az én válaszom: “-nem”
A másik helytelen válasz: csak 22-6 óra között.
A helyes válasz: ha máshogy nem tud bemenni a területre, akkor igen.
3. Melyik vezetési stílus vonatkozik a gazdaságos vezetésre?
Az én válaszom: “-intenzív gyorsítás, kerüljük az ugribugrit, legmagasabb sebességi fokozatban.”
A helyes válasz: kíméletes gyorsítás, kerüljük az ugribugrit, legmagasabb sebességi fokozatban.”
A másik helytelen válasz: alacsony sebességi fokozatban magas fordulaton pörgetve a motort.
Na nekünk kamion vezetéstechnikai tréningen azt mondták, hogy dinamikusan gyorsuljunk a gázpedált kétharmadig benyomva, majd amikor elértük a kívánt sebességet akkor tempomat. Semmiképpen se töltsünk el sok időt alacsony sebességi fokozatokban, lassan gyorsulva. Úgyhogy, ha nem lett volna meg, akkor kivertem volna a balhét.
Voltak viszont hárompontos kérdések, amelyeket hibátlanul sikerült teljesítenem. A kedvenc kérdésem:
egyenrangú útkereszteződés. Egyik irányból a kamion akar elütni, a másik irányból egy személyautó. Én a motort vezetem. A főútvonal kanyarodik. Van még két három gyalogos járókerettel, babakocsival, kiscicával, elguruló labdás óvodással. Dől a fa. Helikopter száll le. És még jön egy mentőautó is. Határozza meg az áthaladás sorrendjét! És egyetlen válasz volt a négyből, ahol a mentő indul elsőként.
Asszem most már a 8 osztály a feltétele a jogosítványnak…
mára zárom a soraimat!
A következő számból megtudhatjátok, hogy hogyan lettem vállalkozó és beszámolót is olvashattok a madridi utazásomról. Tartsatok velünk akkor is!
ui: vigyázzatok magatokra, mert ma majdnem elcsaptak a zebrán bicajjal. én voltam bicajjal. az autót az a fajta nyugdíjas vezette, aki magasabban fogja a kormányt, mint a szeme. és nekem zöld volt. neki piros. látszott, hogy közte és a guruló autó között nincs túl sok kapcsolat, hanem még mindig a lámpát keresi, hogy hol lehet. és ezt mérlegelve inkább befaroltam. “lankadatlan figyelem” (ezek nap mint nap a városban autót vezetnek…)