LAJHÁR TRAVEL

Spenótos csirke újra

Travel

Tarisznyarák Tarisznyám blogolvasási szokásain próbálva javítani azt találtam ki, hogy ha elkérte a spenótos csirke receptjét, ami egyszer már szerepelt itt a blogon, nem elküldöm neki üzibe, hanem belinkelem a blogot és akkor lassan ideszokik. Mellette meg az se baj ha véletlenül gasztroblogger leszek. De ne ugorjunk egyből a közepébe. Kezdjük inkább azzal, hogy az utóbbi időben két dolog erősítette a gyereknemvállalási kedvem. Az egyik amikor két mai értelmiségi 16 éves arról beszélgetett…egyik oltotta a másikat… hogy az ő cipője csak 55e forintba került, ezért ő csicska. Neki viszont 60e res cipője van, ezért ő menő. Kénytelen voltam taktikusan kis szünetet hagyva letekinteni, mert kíváncsi voltam, milyen cipőm nincs. Számomra teljesen ismeretlen márkák. Az 55 res gagyi (szerintem az nézett ki jobban) fekete volt és a nike free modell re hasonlít, ami majdnem zokni. A 60 res pedig valami újkeletű buffalo reinkarnáció ként tudnám említeni, fehér színe volt eredetileg, de szerintem minden délután abban ássa föl a kertet annyira gányul nézett ki. És rögtön el is szégyelltem magam, mert nekem csak 16e ft os cipőm van és nem is koszos…
a másik atombombát angol óra szünetében dobták le a családalapításvágyamra. két apuka osztotta egymás tapasztalatait és a közös metszet az volt, hogy a gyerekek csak kimagozott szőlőt hajlandóak megenni. hát ez éppen elég durva, hogy netudjak semmit hozzáfűzni.

Wolt tapasztalatok kettő

béreltem egy robogót. osztottam szoroztam és kijött, hogy nekem nem éri meg. heti 10e huf. plusz benzin. plusz 3000ft parkolás, hogy ne a panel elől lopják el. tehát kibéreltem, hogy kipróbáljam és történjen valami posványos kis életlápommal. kezdjük ott, hogy béreltem volna. 20fős várólista van az egyik helyen akkora a túljelentkezés. oké. mindegy jött egy másik hely és ott. persze közben azért megszületett a gondolat, hogy egy robogó bérlős helybe kéne fogni!
szóval a motor típusa futárrobogó, ami annyit jelent, hogy elvisz A ból B pontba. ültem én már vietnámban ilyen típuson, nem izgultam. kiderült, hogy a magyar robogó az ázsiai alatt van. ázsia egyenesen robogó nagyhatalom. és lelkiismeretesek. ami ott lepusztultnak néz ki, az megy és jó. itt a magyar simlis hozzáállás kiad egy olyan robogót, amit 10 perc alatt sikerült a szerelőnek beindítania. november 15-én nyári gumival, mert még nem volt hideg… a világítás működik. a benzinszintmérő nem. a km óra nem.
de 20 perces gyorstalpalót kaptam “Hogy ne haljunk meg robogón” témában.
mondjuk, hogy adsz egy jó robogót.
az első bal kanyar igazán viccesre sikerült, amikor kiderült, hogy balra akad a kormány és csak jobbra fordul simán. 
hagyjuk az előítéleteket. agykontroll. szeresd a robogózást, szeresd a robogód. ismerkedünk.
amúgy nagyon rendesek, mert hívjam nyugodtan ha gond van és javítják… csak amikor egy szint alatt van a szint akkor már nem tudom elfogadni.
második nap estére eltört alattam a nyereg. vagyis a nyereg megerősítésére elhelyezett acéllemez csavarjai kiestek a helyükről, a műanyag ülés pedig csak azért nem tört ketté, mert egy vaslemez van behajtogatva a csomagtartóba az ülés alá ami tartja.
harmadik nap elfogytak a fékek. vagyis a bal hátsót tövig betudom húzni. nagy a holtjátéka.
negyedik nap havaseső. sebesség megválasztása volt az egyetlen, amivel tudtam növelni a túlélési esélyeimet. végigkorcsolyáztam a várost. találkoztam a piroslámpánál olyan futárral, aki elmesélte, hogy vágódott el. 
oké akkor ma kedden visszaviszem cseréljék le téli gumira. javítsák meg a féket. és nézzék meg a kormányt miért akad. 
addig én elmentem és vettem egy tuti mega zsír maszkot biciklis a téli tekeréshez.
visszamegyek nemtudja beindítani de nem ciki. hát igen mert az aksi….
“-óvatosan menj a téligumival mert még nagyon tapad. mondták a kollégák mi volt a kormánnyal?”
“-nem”
“- ki volt szakadva az egyik teleszkóp aztán hozzáért a műanyaghoz nem engedte elfordulni”
“-ez azt jelenti, hogy egy teleszkópon mentem”
fasza. szemrebbenés nélkül kiadnak egy ilyen motort, aminek bármikor elszállhat az első kereke…
féket nem sikerült megcsinálniuk, de legalább az elsőt is elbaszták.
én nem tudok gyorsabb lenni robogón mert túlságosan tisztelem a behajtani a tilos és társait.
útlezárások, budát nem ismerem. de pesten is képes vagyok eltévedni.
tegnap beszorultam az istenhegyre. zsákutca zsákutca zsákutca és egy egyirányú úton mentem fel. na hagyjatok békén. a rendszer meg annyira fogyi, hogy 3 perc múlva legyél pesten. aha. biztos. 
szóval költségek. vannak. és sokkal veszélyesebb is.
a biciklit szeretem. megszoktam. működik. tekerek. nem fázok.

és akkor most jöjjön a várva várt recept:

hagyma vörös 1 apró kockák dinszt üvegig pára paff
hús kocka bele 5 perc amíg fehér lesz. kavar kavar forgat
hús kivesz.
lé marad.
lébe 1 dl víz.
+ spenót csonk nélkül 4 centis darabok.
14-16 perc alatt ropogósan puhára pároljuk.
só bors vietnámi citrombors
hús vissza.
laktózmentes tejföl tejszín áfonyásjoghurt szaft.
3 perc összerotty.
rizzsel tálaljuk.

a rizst virágpermetező műanyag flakonnal való vízpermetezéssel frissen tarthatjuk. vagy ahogy a szakzsargon hívja párolt rizs.
szép álmokat. szép napokat

van itthon internet. anyámat nem zavarja, hogy nem lehet lépni a lakásban a rumlitól. de ha a szerelőurakat várjuk, ki kell takarítani, rendet kell rakni. már hajnali 9 órakor a szekrény tetejéről törölte a port. mi lesz ha meglátják, hogy poros a szekrény teteje? semmi. 
anyám ezt másképp gondolja. a szekrény tetején nem lehet por, mert akkor majd a szerelők mit gondolnak… és itt vége. nemtudom mit gondolnak.
szerintem azóta is beszélik. nagyon furcsa nő volt. nem volt poros a szekrény teteje….
de nem állt meg a szekrény tetejénél. amikor azok a jómadarak a bejáratnál fognak fúrni egy lyukat és elhelyeznek egy routert a hűtő tetején, akkor az én cuccaim a nappali asztalon nem vannak jó helyen.
ezért azokat 5 centivel arrébb vagy helyet cserélve át kell őket helyezni, de fontos, hogy minden darab valami mozduljon valamennyit.
ez nekem a világvége. akinek nem vizuális memóriája van, az nem értheti. két napra le is fagyott a gondolkodásom. azóta kezdek visszatérni.
aki nem felületes olvasó, az ebből a bekezdésből már kitalálhatta:
VAN ITTHON INTERNET

Share:

Facebook
Email
WhatsApp

One Response

  1. Azért örülök, hogy nem mi járultunk hozzá a 3 gyerekkel a gyereknemvállalási kedv növekedéséhez. 🙂 Félve olvastam ezt a részt, hogy mindjárt jön a “Derecskén töltöttem egy hétvégét, találkoztam régi barátokkal és a gyerekeikkel, ezért is erősödött…” :))

On Key

Related Posts

Betegség miatt zárva

hol tartunk…nem ott. még nem tavaszodik. és még karácsonyon innen. nincs nekem már ehhez energiám, hogy éljem is és írjam is. de csinálom. az olvasókért

Spenótos csirke újra

Tarisznyarák Tarisznyám blogolvasási szokásain próbálva javítani azt találtam ki, hogy ha elkérte a spenótos csirke receptjét, ami egyszer már szerepelt itt a blogon, nem elküldöm

skillek és plakátok

szeptember vége felé járunk. harminckét éves lettem. A Lajhár Travel szerkesztőségének sikerült megszereznie egy képet abból az időkből, amikor még jónak tűnt minden.