LAJHÁR TRAVEL

Foscsi szarcsi reklámcsi

Travel

elémdobott a jútyúb egy reklámot, ami elsőre nem annyira vicces, de. másodjára viszont még annál is viccesebb és csokorba szedtem mellé még a magyarországon játszódó reklámokat. annál is inkább mert megint villámlik és este megyünk el és Andrea kapott tőlem egy goprot a saját pénzéből.

a BL döntő is mostmár felveszi a versenyt a megye kettő bohócbajnoksággal. de most mennem kell pároltkáposztát készíteni répával. önmagamtól sosem készítenék párolt káposztát.
és hamár itt tartunk a barna rizs is az ördögtől való. még csak pirítottam, amikor pattogatott kukorica illatot eregetett. és aztán 45 perc alatt…kétszer 45 perc alatt sem készült el. és amikor már csak be kellett volna fejezni, akkor is sikerült elbasznom mert nem lett puha.

szóval az első reklám, nehéz eldönteni, hogy komoly vagy vicc. de olyan ügyesen egyensúlyozik a kettő határán, hogy bárki képes találni benne valamit. irány háromnegyed-falva

és akkor magyarország elsőként a yamaha új designer robbancsában
for the beautiful ride. máris rohanok megvenni.

ezt bangkokba találtuk a metrón samsonite red. mindenki folytassa amit elkezdett gyerünk

ez pedig valami megint mobilos foscsi, amit véletlenül találtam, amikor beírtam, hogy “hulladék mobiltelefon reklámok olyan storykkal amik csak a mesében léteznek”

de amúgy cuki. az olyan fasztarisznyák, akik nem tudnak egy nőt leláncolni, ha nem akarják, hogy elrepüljön a saját országába vissza, azok vegyenek egy drága mobilt és kreatívkodjanak.

Share:

Facebook
Email
WhatsApp
On Key

Related Posts

Betegség miatt zárva

hol tartunk…nem ott. még nem tavaszodik. és még karácsonyon innen. nincs nekem már ehhez energiám, hogy éljem is és írjam is. de csinálom. az olvasókért

Spenótos csirke újra

Tarisznyarák Tarisznyám blogolvasási szokásain próbálva javítani azt találtam ki, hogy ha elkérte a spenótos csirke receptjét, ami egyszer már szerepelt itt a blogon, nem elküldöm

skillek és plakátok

szeptember vége felé járunk. harminckét éves lettem. A Lajhár Travel szerkesztőségének sikerült megszereznie egy képet abból az időkből, amikor még jónak tűnt minden.