ázsia párizsa vagy párizsije vagy vegyesfelvágottja, Dubaj előszobája, Bangkok 2 vagyis egy város, ahol úgy szaporodnak a felhőkarcolók, mint ahogy én a rántottámat sózom. 5 nap egyedül Visa Run. Malaysia központja. a továbbiakban csak KL vagy ahogy a város szereti használni I <3 KL
Mindenekelőtt fontos megemlítenem, hogy a Visa Run nem egy futóverseny 🙂 én se tudtam, Andrea se tudta amíg ide nem jöttünk. 3 hónapra lehet turista vizumot kapni Vietnam ban. és utána el kell hagyni az országot. és visszajönni. ez borzalmas szabály, de másfelől jó, mert így megturistáskodom a környéket. így esett áldozatul a második legolcsóbb desztináció a fapadoskínálatban Kuala Lumpur.
szerdán érkeztem. de ne rohanjunk ennyire előre. szerdán indultam. amikor 5:35 kor csörgött az óra. és már be voltam pakolva. és a szendvicsek is előző este elkészülődtek. szóval 5:36 és 5:59 között romantikus csókolózás közben beszéltük meg OposszumBolhaKoszommal, hogy kinek fog jobban hiányozni a másik. (Andrea azért nem jött velem, mert nem érvényes az útlevele még 6 hónapig, ami egy másik fogyi szabály) 6:00-kor lecsapott az “úristen lefogod késni a gépet” szellem..és akkor jött a kavarodás a hívni kell a grabet. crosscheck a bőröndömre. “-beraktad az atomtámadást követő madárcsicsergéshangot tompító fülkenőcsöt??” “-igen!” “-beraktad a malaysiai mérges dzsungáriai szúnyogcsípés vakarás pír lehúzó gélt?” “-igen!” miután az összes “fontos” dolgot beraktam és a bőröndöm is 6,999kg lett, két dolgot hagytam otthon: a napszemüvegem és a vizem.
az ázsiai airbusokon sincs nagyobb lábtér az utasoknak, sőt… és aki megpróbál suttyomban a nagyobb lábteres középső vészkijáratos székekre somfordálni azokat lelövik. akik felszállás előtt a kifutópályán várakozás közbe próbálják meg azokat meg még ki is dobják a gépből és utána lövik le. kuala lumpurban az új reptér kettes terminálja fogadja a fapados gépeket. és az airasia a 36os számra dokkolt a 40 ből. ezért 36 gate et kellett sétálnom a bejáratig. ahol kezdő utazó hibát követtem el és gyorsan váltottam Rigittet. 8% ot buktam az akcióval 30000 forinton. az annyi mint 100$ on 2400ft ért vettem reptéri mosolyt, reptéri pénzváltó nénitől, hogy utána bankkártyával vegyek egy vonatjegyet a centerbe és ott realizáljam az árfolyamot, az árfolyamveszteségem és az irányt a hostelembe. 3 metromegálló. eléggé elvoltam veszve. de meglett. és aztán bevezetődtem. i like hostels. megint beleestem abba a hibába, hogy egy angol úgy köszönt, hogy how are you? én meg elkezdtem onnan, hogy 9 éves voltam, amikor pestre költöztünk…
aztán felszedelőzködtem és elindultam sétálva felfedezni a várost. nem volt nagyon tervem, mert 5 napot töltök itt, ami több mint amennyire szüksége van a városnak rám. volt a közelben egy dzsungeldarabka. amolyan park. a belvárosban. kötélpályával. hivatalos nevén canoppy. egyedül és majdnem egyedül mászkáltam benne. élveztem. jó ez a város. aztán volt ott egy tábla, különböző ellenségeimmel, hogy ha ezek közül valami megmar azonnal fordulj orvoshoz és akkor inkább ki is mentem a tv torony irányába. a tv torony lábánál, egy maláj begyűjtő kislány vezetett a jegypénztárakhoz, hogy ticket és engish és felakarok menni. maybe. de aztán osztottam szoroztam és nem akartam felmenni. mert úgyis felmegyek a petronas tornyokba, de ha mégis felmennék akkor is alszok rá egyet. aztán séta tovább és petronas tornyok. fotó fotó kötelező fotók. nagylátószöges mobiltelefonra csatlakoztatható halszem optikák lelőhelye a néger kabátzsebekben, mert senkinek nem fér bele a torony. és veszik. sok sok felhőkarcoló annyira nem is tűnik ki. van előtte egy hyperszuper szökőkút, de csak annyit tudok mondani h a margitszigeti jobb.
első este sajátos mikroközösség alakult a szobába. 5 fiú 1 lány. a lány barátja néger. az alsó sarokban panda a kínai fiú. fölötte a bolgár vendégmunkás. fölöttem pedig a barátja. egyébként a lány kérdezte, hogy how are u, mert angolok. a barátja minden este “good night honey” nyáladzott. panda pedig nekem mondta, hogy very good az englishem…ezt éppen megértettem, de mást nem nagyon amit nyöszörgött. a lényeg, miközben ez semmi nem lényeg, hogy a lány nagyon határozottan behúzta a függönyt lekapcsolta a villanyt és alvásra ítélte a szobát. ez tök jó volt, mert különben nyitott függönnyel és lámpával vártuk volna, hogy mind ébren maradunk. és valamikor 2-3 felé elkezdett csörögni a bolgár vendégmunkás telefonja. aztán újra. és újra. pont úgy mint akinek új a telefonja és nemtudja elnémítani az ébresztőórát. ismét a lány állt a helyzet magaslatán. jó angolsággal udvariassággal próbálkozott. Could you please silence your phone?! Yes yes sure sorry sorry. és ez így ment addig amíg már nem emlékszem rá. reggel persze arra kelek, hogy ezek már egymás mellett honeyzkodnak…
na haladjunk mert sose érek a végére. díjnyertes reggeli vegetáriánus rizs zöldséggel. kis szósz. mártogatós indiai tészta. cornflakes ananász. kávé tea. na ez már igen. tele a tank séta ON.
első ami elémugrott egy countdownclock volt. vizes és szökőkút is. izgi bizgi gyerünk tovább. river of life. azért nem semmi a marketingje a folyónak. van egy sétálóvalami a szélén, de azért nem kell túlzizegni. abdul samad sultan kéglije szembe vele a függetlenség tere egy zászlóval. ami lényeges, hogy a közlekedési lámpák pont úgy néznek ki, mint otthon, de ha megnyomod a gombot, hogy átmennél, akkor is kihagyja a zöldet a gyalogosoktól. ez nemtudom miért van így, de 5 napig kizárólag piroson mentem át.
vonatra fel. 1 óra múlva jön. a kijelző szerint. a peronőr szerint meg ne üldögéljek mert le fogom késni. futás elértem. -12 fokos klíma. ömlik rólam a víz. a metrón a turisták baráthasonmás versenyt rendeztek nekem. mindenkinek van egy alteregója ázsiában. batu cave. egy nagy barlang. a város szélén. vannak majmok és imádkozási kegyhelyek. a majmokat eteti a hülye turista. és ennyi.
vissza a városba. ebéd indiai. i love indiai. aztán malay nemzeti mecset. turisták előtt most zárva, mert csak. semmi baj. mellette islamic art museum. totál zárva, mert “hari raya aidilfitri” van. end of the ramadan. nálunk karácsony, kínában az újév. arabéknál meg ramadan. tovább az úton: orhideapark. madárpark. a madárparknak is legalább annyira jó a marketingje, mint a folyónak és annál csak egy fokkal jobb. mert nagy és vannak benne madarak. szabadon kószálnak a pávák és a nempávák a lábadnál sokan, hogy meglegyen az aha élmény ami meg egy kicsit is tukán vagy nemtukán az meg ketrecben van. azért ajánlom, főleg ha ramadankor mész és minden zárva… vacsira kínai a kínai negyedben.
este nem csörgött a telcsi. reggel viszont nem volt rizs, csak piritós. wtf. oké. a piritósnak is jó a marketingje. a vajas mézes kenyér nem vajas mézes kenyér, hanem tradícionális maláy házasított kenyér. oké (ejtsd: okkké…..)
utolsó nap tudtam meg, hogy az nem is méz hanem kayi. reggel kis pláza séta, mert kuala lumpurban klímatizált utca vezet két pláza között. van a tornyoknál egy akvárium… nem láttam a sor végét. mert ünnep. mindenki ráér ezért ellepik a várost a gyerekesek. a petronas tornyok ba sajni bajni nem lehet felmenni az ünnep miatt. aztán hosszú séta újabb bezárt múzeumokig. és amikor már homályosan láttam és elfogyott a vizem, kajám meg nem is volt akkor egy ételosztót nyitva találtam egy park szélén. a parkba találtam egy helikopteres városnézést, de nem volt annyira jó a marketingje, mint a piritósnak úgyh kihagytam. viszont béreltem egy biciklit és újra 12 évesnek érezhettem magam, mert ott volt egy kresz park. olyan mint a városligetbe nálunk. csak itt baloldali közlekedés. úgyh biciklizhettem a háromévesekkel és magyarul anyázhattam, hogy nem ismerik a jobbkéz szabályt. aztán monorail. az is tetszetős. befoglaltam az első helyet és néztem előre a sofőr válla fölött. itt már legalább 13 nak éreztem magam. Heli Lounge Bar azért ez a neve mert egy felhőkarcoló tetején van és helikopterleszállópálya. nagyon fancy hely, mert egy malay kislány elkobozta a vizem a bejáratnál. majd ketten ugrottak rám, amikor a pultnál próbáltam rendelni, hogy üljek le. jó leültem. rendeltem egy cydert. kihozták. újra pult. kifizet. és zolika felmehet, ahol már nem volt hely a sok szelfiekészítő menő arctól. jól lefotóztam őket, megittam a cyderem és leléptem. kínai vacsi. elment az angol pár, úgyh lámpafényben aludtunk…
reggel újra piritós… rossz vicc gondoltam, de nem. tényleg piritós… séta az indiai negyedbe. útközben park. parkban teknősök és monitorgyíkok. nice. utcai indiai ebédre. mondtam már, hogy i love indiai. kínai templom, mert minden más zárva. sok kínaival. vissza center. rengeteg tartószerkezeti hibával találkoztam. Masjid Jamek mecset a szállás mellett volt, hát bementem. arabnak néztek? lehet, mert amikor jöttem ki mindenkit visszafordítottak. pokerface. éljen soká allah, bye.
utolsó reggel is piritós. nyertek a piritósok 3:1 re. szóljatok, hogy ne felejtsem el lehúzni a helyet a reviewmban. csomagok a szálláson hagyva kis séta, hogy otthon hagyott társpogácsámnak ajándékot vadásszak. végül kapott egy maláy gyapjúból szőtt kuala selyemmel hímzett akciós törölközőt. én pedig felkerekedtem 3 óráig tartó kalandsorozatomra, amit egyhelyben ülve töltöttem a petronas towers lábánál a parkban. három féle ember létezik, aki megszólít a semmiből és fényképet akar. az első a normál, aki szeretné ha lefotóznád. a második aki felajánlja, hogy csinál rólad egy képet. a harmadik, aki odajön hozzád, hogy szeretne veled képet. mindhárommal találkoztam. és egyben egy átfogó képet is kaptam a kultúrák találkozásáról, amelyet most ismertetnék. az ázsiai kinézetű népek közül a maláj áll legközelebb az elődeinkhez. vagyis, ha egy ázsiainak gorilla feje van, akkor az nagy valószínűséggel maláj. élnek még itt indiaiak. ők indiaiaknak néznek ki. a szőröstalpú indiai a bangladeshi. a nagyon csúnya indiai pedig a cigány. a másik oldal az arab. őket onnan lehet megismerni, hogy nem árulnak sört és a nőik le vannak fátyolozva. a csador burka földrajzi megjelenéseiről sokat lehet írni, de nem vagyok csadorkutató, de a migróció előretörésével jó ha az ember tájékozódik egy kicsit mégha az információmorzsákat nem a lajhártravel hasábjain is szerzi be. na a tornyok lábánál minden féle nép előfordul és ez egy üde pezsgő világforgatagot jelent egy adott téren és teren belül. és, hogy élek még ez külön jó. nem volt ez mindig ennyire egyértelmű. főleg nem, amikor józsefvárosi stílusba leült mellém egy bangladeshi nagyon közel: -“szhervusszh bharátom!” vagy valami ilyesmit mondhatott. -“nagyon szép fényképezőgép.” -“felpróbálhatom, hogy hogy áll az én nyakamban?” és akkor leült a második a másik oldalamra. és néztek rám.
pánikra semmi ok, ott vannak az őrök a szökőkútnál és amúgy sincs már nálam sok rigitt.
aztán elkapta a nyakam, de még mielőtt eltörtem volna az egyikük fejével a másikuk gerincét kiderült, hogy a harmadik fotózni akar és csak egy közös képet akarnak. minden világos. és magamra erőltettem a legszebb műmosolyom. este vadásztam egy mamutot vacsorára. aztán hostel. megengedték, hogy lezuhanyozzak. mondjuk jobb h nem tudtak róla. második naptól kezdve már én voltam a főnök úgyhogy tudtam, hogy mennek a dolgok. aztán megnéztem a meccset. és 10 kor elindultam a reptérre este. mert reggel 6 kor megy a gépem és mikor máskor. a burger kingbe már lezsíroztuk, hogy hány bubival kérem a spriteom amikor közli, hogy nem tudok kártyával fizetni. whopper vs big mac 0-1. aztán egyetlen egy szék sincs a check in előtt, azért hogy költsél. úgyhogy költöttem 2400 ft ot egy korsó sörért, hogy megnézzem a meccset. ami russia ban 21 óra az otthon 20 vietnamban 1 kuala lumpurban meg 2. négyre vége is volt. 5 ig beszálltam 6 kor megindulás. a nagylábteres vészkijáratos helyek előtti 11-es sorban az ülések nem dönthetők! szóval nem aludtam. de hazaértem.
most jöjjön pár kép
