LAJHÁR TRAVEL

edzőtábor

Travel

…lassan három teljes nap is eltelt azóta, hogy legutóbb megszólaltak a csótányvédelmi szirénák, kétszer is a lakásban. Az első akkor történt, amikor 84% kómában kerestem a kávéhoz vezető utat reggeli ébredésem utáni első percek egyikében és elestem a kukában. Az állat meg kiszaladt a kuka alól. Nem kell jobb ébresztő…
Deklarált csótányvészhelyzet: kettes fokozatú riasztás. Beszaladt a hűtő mögé. Gyorsan a sprayt. [a reklám után folytatjuk]

Andrea a háttérből próbálta ütemes sikításokkal megzavarni a frekvenciájukat. Én pedig vegyi fegyver bevetése mellett döntöttem. De meg kellett várni, amíg a nők és a kisgyermekek lemennek a kerületben az óvóhelyekre. Pont a hűtő mögött van a sarokban a falon. Balról nagyobb a rés onnan kell támadni. Egy fújás és már csak a hullája fog ott feküdni felfelé mutató csápokkal, pont mint a reklámban. Hát a reklámokban valószínű műanyagcsótányokat használnak robotikus irányítással. Egy fújás és a csótány kilőtt, mint a rakéta. Egyenesen a nappali felé. Egy duplaszaltóval elé kerültem. És az ideggáz maximális teljesítményen szórása jött pont szemből. Küzdött keményen, de 12 mp és 372ml szarin a padlóra küldte. És meghalt. Nem halt. Mire visszajöttem a koporsójával újra mozgatni kezdte a lábait. Fújás, kivégzés, mortalkombat. És a padlón hatalmas gáztócsa a közepén a gigacsótányhulla. Csak egy átlagos hétköznap reggel. 
A második eset néhány órával később, de ugyanúgy a konyhában történt. A felső konyhaszekrény nyitását követően vettem észre, hogy valaki köszönt szemből. Itt is a vegyi fegyver került szóba, de a helyzet közel sem volt annyira egyszerű, mint az első állat esetében, aki viszonylag kevésbé jól védhető helyen húzta meg magát. A konyhaszekrény egyenesen dzsungel a partizánakcióhoz. Az első eset tapasztalatait számba vetve sejthető volt, hogy egy fújás nem végez az állattal, de kellőképpen megcsikarja a bajszát és miután a halál szellője végigsimítja kitinpáncélját potrohvesztve menekül majd a mélyebb rétegekbe és reméljük nem kezd el repülni vagy kifele rohanni a szekrényből. 
Befújtam. Az állat eltűnt befelé. És akkor jött az egyesével vegyük ki az üres befőttes üveget, a garancialevelét a mikrónak. Az alapanyagokat és egyéb dolgokat, míg végül az egyik üveg mögött megtaláltatott a kicsike. Még két lövés és az örök csótánymezőkre távozott. A hulláját kiraktuk a folyosóra, mert a helyzet tarthatatlan. Követeljük a csótányírtást. Szerintünk a páramentesítő kéményén keresztül ereszkednek le és fogalmunk sincs, hogy ugorják át a rácsot, de átugorják. És az útvonal egyenes a konyhapult, mosogató, szemetes, hűtő. Csak a szerencse kérdése meddig jut el és hol állítják meg a csótányfelelősök.

Ha többet írnék a csótányokról, akkor át kellene nevezni a blogot “Csótány Travel” -re. A marketingkutatások szerint kevésbé lenne szimpatikus, úgyhogy marad a Lajhár brand.
Amúgy a jövőben politikát változtatok. Kerülni fogom a vegyi fegyver bevetését. És a preventív dolgokat fogom megoldani. Pl leviszem a szemetet. Nem hagyunk mosatlant a mosogatóba stb.
Ha mégis betéved, akkor megkérem, hogy távozzon. Csúfos előítéleteink kudarcba döntik a csótányok közeledését az emberi fajhoz. Lehet hogy barátságosak. Elvileg nem bántanak. Csak kellemetlen és undorító a létezésük mondjuk a konyhába. De ha csak úgy tekintek rájuk, hogy hűséges háziállat a hűtő alatt, néha kijön köszön visszamegy, akkor semmi baj nincs velük. Nem szívja a vérem, mint a szúnyog. A jövő majd megítéli a csótánymutatót. 

Emirates és Aeroflot légitársaságok összehasonlítása Magyarország Vietnám távolságra.

Soha többet Emirates. Térjünk is át az Emirates fikázására. Aki azon gondolkozik, hogy Aeroflottal jöjjön e Hanoiba vagy Emirates el, annak készítettem egy reprezentatív beszámolót, amely Andrea véleményén alapszik. Az árak szerencsétlen esetben megegyeznek és kb 200 000 Ft egy oda vissza út. Szerencsés esetben az Aeroflot olcsóbb. És még olcsóbb is. Nem csak jobb.
Az Emirates miben jobb? Egyedül a marketingben. Mindenki a földön vágyakozik arra, hogy az Emirates el utazzon, vagy az Emirates nél legyen légi utas kísérő vagy kapitány vagy blogger 🙂
Egészen addig, amíg el nem veszíti az Emirates szüzességét. Van egy bárpult a beszállásnál a gép közepén. Uh ah. Meg woa. Ennyi.
Fizetsz 6000Ft ot, hogy kiválaszd az ülésed. Az 4 repülőúton máris 24000 Ft. Hát nem fizetünk és akkor adják a wc előtti széket, vagy a kisgyermekeseket vagy az öregeket vagy bármit. Veszel 200 e ft ért repjegyet és utána elkezdenek fapadoskodni a székfoglalással. 6000Ft…

A csomagok egy 30kilós. És egy kézipoggyász 7 kiló. Emirates.
Két 23 kilós és két kézipoggyász Aeroflot. Két feladott 23 kilóba jobban lehet pakolni, mint egy 30kilósba.
És a két 23 kilós bőröndöt le lehet vinni kétszer 23 kilónként a lépcsőn és be lehet rakni a taxiba is kétszerre, nem kell megszakadni alatta, ha utazik a barátnőd és segítesz levinni a bőröndjét, mert elég egyértelműen nézett, amikor feltettem a kérdést a bőröndre pillantva bepakolás közben: “-hogy fogod levinni a lépcsőn???”

Szóval egy átszállás Dubai ban. 5+6 óra átszállási idő 4 óra
vagy egy átszállás Moszkvában 2+9 óra  átszállási idő: 2 óra

a 2 óra tök gyorsan elrepül a 9 óra meg elég hosszú, hogy beleférjen az alvás kaja pisi minden. és nem az van, hogy enni kell most nem lehet aludni.
az átszállási idő meg jól összehangolt.

egyebek: az aerofloton adnak szemfedőt és papucsot azon túl, ami közös takaró párna.

a gépek indulás érkezése is jobb: Andrea hajnal fél 2 kor indult…

aki eddig nem találta ki és nem követi a blogot, vagy aki kitalálta már és követi a blogot, vagy aki blog és nem kitalált annak egyértelműen leírom: Andrea hazalátogat 10 napra. 
A kívánságokat már késő leadni. A repülő mindjárt leszáll. Mindenkinek küldtem ajándékot, aki támogatott az elmúlt fél évben anyagilag.

Az itt létem viszont átfordult teljes letargiába. Több mint 12 órája nincs Poszátazümmögés a lakásban és korábban mindig csak 8 órákra hagyott magamra, amíg elment dolgozni. Úgyhogy most fekszem az ágyon. Üres A4-es lapokat írok tele azzal, hogy “Jobban fogok vigyázni Tarhonyagombócomra!!! ….csak jöjjön haza!” 

a valóság ezzel szemben az, hogy épp most hozták meg a hangfalakat. még várom a fénytechnikát. és utána nem sokkal indul az “Egy hét Vietnámban egyedül” partysorozat. Felírtam 12 pizzéria telefonszámát. És béreltem egy utánfutót, hogy a sokrekesz sört hazaszállítsam.

nem. attól tartok mégis inkább az első verzió az igaz. ezt jól mutatja, hogy elkészítettem az Andrea szimulátor 1.0-t.

02_2.jpg

és persze edzek. és lehet hogy el is utazom, hogy kicsit backpackelődjek.

a nagy egyedüllétembe shoppingterápiába kezdtem. zsákmányállatom pedig egy Nikon D3400 🙂
mától profi fotós is vagyok. hívjatok bátran!
ja és a vietnámban vásárlás, sem egy egyszerű történet. csak mint a hajvágógép korábban.
találtam egy márkakereskedést, aminek nikon sárga volt a honlapja ezért elhittem nekik mindent.
írtam nekik emailt. hogy van e, garancia, meg stb. 
ha nincs akkor meg kell rendelnem otthon, hogy Andi ki tudja hozni, amikor jön vissza.
nem válaszoltak. ezért bementem személyesen.
érdeklődöm Nikon D3400. 
sorry. ad egy lapot, hogy írjam le mert nem érti.
leírom.
áh én voltam az aki küldött tegnap emailt.
áh igeeen.
és akkor 3 mp hatásszünet, hogy hátha leesik hogy nem válaszoltak.

hm hm.

10 200 000 dong. ajándék memóriakártya, ajándék táska. szuper.
lehet kártyával fizetni?
rossz a kártyaleolvasó, vagy nem üzemelték be. mert most azért vannak a 4iken, mert a másodikon felújítják az üzletet. 
aham.
kitudok venni készpénzt az automatából.
az tök jó, mert van rajta limit 2 000 000 dong.
gondolkoztam, hogy mi legyen, addigra megszülte, hogy jöjjek vissza hétfőn a készpénzzel mert addigra megszerzi a gépet mert most nincs bent.
hm ok.

este kapom az emailt, hogy nincs gép sorry a kellemetlenségért.

akkor keressünk tovább.
Photoking. Ajándék memóriakártya, ajándék táska, ajándék kijelzővédő fólia. így védő ugy lencsetisztító stb. univerzumot is hozzáadják és még olcsóbb is mint az előző helyen. 
felkeresem őket személyesen. Nikon no.
és akkor itt annyira megáll a beszélgetés, hogy nincs kedvem folytatni se, mert ő megörül annak, hogy valami olyat kérdeztem, amire választékos angollal kitudja magát fejezni. és menjek is ki, mert ő nem fog ajánlani mást. leginkább nyitva sincsenek. de eladni biztos nem akarnak.

akkor stratégiailag felmentem a netre lefedni az összes vietnámi boltot.
találtam szimpatikusakat.
van még ott ahonnan ez jött. 

volt egy nagyon olcsó és webshop. na most, ha ezek a valóságban ezt tudják, akkor megbízzak egy vietnámi webshopba, hogy megkapom a terméket. felejtsék el.
üzletet keresek, ahol megfoghatom.
szimpatikus olcsó üzlet, ha hozzá veszem a kártyát még akkor is olcsó. villog a raktáron. 
elmegyek. nincs.
itt sincs kommunikáció. nincs és pont.
jólvan.
elmentem a lotte-ba, aminek a reklámja hetek óta üldöz. de ott elmondta a csaj, hogy ez csak online lehet megrendelni. és amúgy is átbaszás, mert a zshop termékeit adják el túlárazva.

és akkor elmentem a digital world hanoi ba. amit előző nap felhívtunk Andi kollégájával, hogy kérdezze meg hogy van-e? és azt mondták, hogy van.
és elmentem és volt.
és utána csak olyan apróságok voltak mint az egyik eladó 9 300 000 t mondott árnak a másik 9 790 000 -t.
és amikor szóltam, akkor megalkudtunk 9 690 000- ben.
és számla és tartozék és garancia és megmuti. és megfoghattam ezt akartam igen.
és csilivili táska és memóriakártya és boldogsághegyek.

Vietnámban nagyon könnyű lenne sikeres vállalkozást indítani, mert elég lenne, hogy jól csináld. 🙂
Valami nincs raktáron, akkor nem írom, hogy van. A gugli mapen nem egy étterem fotóját kapom a fényképezőüzletnél. Az emailre válaszolnék. Ilyesmik.

Na munkára fel. Otthon 152e Ft lett volna. Itt 107e Ft. Éljen Vietnám! 🙂

Share:

Facebook
Email
WhatsApp
On Key

Related Posts

Betegség miatt zárva

hol tartunk…nem ott. még nem tavaszodik. és még karácsonyon innen. nincs nekem már ehhez energiám, hogy éljem is és írjam is. de csinálom. az olvasókért

Spenótos csirke újra

Tarisznyarák Tarisznyám blogolvasási szokásain próbálva javítani azt találtam ki, hogy ha elkérte a spenótos csirke receptjét, ami egyszer már szerepelt itt a blogon, nem elküldöm

skillek és plakátok

szeptember vége felé járunk. harminckét éves lettem. A Lajhár Travel szerkesztőségének sikerült megszereznie egy képet abból az időkből, amikor még jónak tűnt minden.