Most hogy a kattintásvadász címen túl vagyunk rögtön egy Szolgálati közleménnyel kezdünk: a korábban leközölt adat, miszerint mobiltelefon előfizetés 1 gigabyte internettel 700 Ft, tévesen szerepelt és az alábbi helyreigazítást adjuk közre. Mobiltelefon előfizetés 1 gigabyte internettel 500 Ft, 2 gigabyte internettel 800 Ft. Azon kedves olvasóinktól, akik esetleg hibásan tervezték meg Vietnámba költözésük kapcsán felmerülő költségeiket, elnézést kérünk “for the inconvenience” kért.
Szolgálati közlemény kettő. Megtaláltam a repcsiről ajándékba kapott pléden a bevarrt címkét: “Leave on the plane” – hát sorry, elnézést, én tényleg nem akartam, nem tudtam, ne zárjatok börtönbe, sajnálom, извините аэрофло!!!
Sikerült egy újabb pozitív dolgot feljegyeznünk, ami nem más mint a piskóta tekercs. Puha, finom és kolosszálisan klasszikus. Tökéletes villabehatolási állandóval rendelkezik és nem egy helyen lehet kapni, ami feltette az életét a piskótagyártásra, hanem ez itt országos szabvány lehet. Piskótát gyártani máshogy nem szabad.
Lajhártörténelmi pillanat és technikai robbanás a blog életében. A digitális szuperharcos fejlődésem első állomásán túl vagyok és nem félek használni a megszerzett tudást. A blogot összekötöttem a gugli analyticszal és a gugli search console al. Az első segítségével egy pontosabb képet kapok arról, hogy kik olvassák, mikor, hol, honnan, merre, meddig és színes diagramokon szemlélhetem majd, hogy mikor voltak WC-n az olvasóim, mennyire sósan szeretik a tojásrántottát vagy épp mit gondolnak rólam. A második pedig a keresés optimalizálásban segít, hogy ha valaki lajhárt szeretne venni, akkor ne keveredjen az oldalamra, ha viszont a “how does a househusband live in vietnam?” vagy valami hasonló, akkor első találat legyek az organikus searchölések közt. Így valentin napra már elérhetjük az 1000 oldalletöltést óránként, húsvétra pedig átléphetjük a tizezret, utána pedig elárasztom az oldalt hirdetésekkel és veszünk egy szigetet Nokedlimmel bitcoinra, de az már a második óra anyaga, ott még nem tartok. De értékeljétek a pazar egyszerűséget! Azt, hogy hogyan kell összekötni blog.hu -s oldalt google search console regisztrációval, most nem írom le, pedig piaci rés. De kerüljék el az oldalamat messziről a technikai analfabéták. Én is rájöttem. Két nap alatt…
Sajnos még mindig van egy két követőm, aki nem tud helyesen olvasni helyesírásilag modern hangvételű szöveget. Őket el kell keserítenem, hogy egy két ezer fecske nem csinál nyarat és továbbra sem adom fel a szövegek szabad áramlásának egyéniségemmel történő fűszerezését a népszerűség és a divatkattászok kommersz unalmas betűteregetései ellen.
És akkor rá is térhetünk arra, hogy mi történt mostanában főhőseinkkel a világ egy távoli… De ezt már tudjátok, azt viszont nem árt átismételni, hogy Andreának vasárnap az utolsó tanítási napja a héten és hétfő kedd a szünet, hétvége, ezért a vasárnap esténk a péntek esténk és ez azt jelentette, hogy egy kis összejövetelen veszek részt, ahol megismerhetem a kollégáit, munkatársait és addig se ülök otthon és gyakorolhatom az englisht anyanyelvi tanárokkal kötetlen formában és a városnak is megismerem egy új arcát.
Ez a valóságban úgy néz ki, hogy már délután háromkor megjelentek az első izzadságcseppek, hogy mit fogok én beszélgetni végtelen sok angol tanárral. “Nice to meet you.” “Nice to meet you.” “Yes. I am Zoltan.” “Zoli.” Yes Yes.” “Call me Zoli.” “I am Zoli.” Aztán elindultam motorral, mert én nem fizetek Grabet oda, Grabet vissza. Grab vissza már ketten vagyunk. Megiszok egy sört nem lesz baj. Amúgy is ittam már egyet délután. A lényeg, hogy folyamatosan egyeztettünk Whats up -on, hogy ki indult már el, ki hol jár, live nézhetem a telefonomon hol jár A, Ő live nézheti, hol jár Z és ez tök jól működött, addig amíg megérkeztem, mert akkor mintha elfelejtkezett volna rólam és csak vártam vártam vártam és nem vette fel a telefont, én nemtudtam hol a hely és tökre világvége hangulat. Aztán egyszer csak visszahívott és akkor titaniczene kisütött a nap és hátra fordultam és érkezett és elkezdtem hátragurulni a motorral, Ő pedig csak jött és lassított felvétel és nagyölelés és csók és nem láttuk egymást majdnem 12 órája, úgyhogy hatalmas csókpárbajba kezdtünk. Az esti románcunkat az törte meg, hogy ránk zárták a sorompót, mert kiderült, hogy a fucking vonatsineken állunk a vasúti átjáróba egy olyan vonalon, ahol naponta kétszer jár vonat és pont jön és mint ahogy a jéghegy – csakhogy a korábbi hasonlatnál maradjunk – a vonat is legalább akkora pánikot okozott kettőnkbeN. Úrrrristen ciccca megfogunk halni. Menj le gyorsan én itt maradok, feltartóztatom. Ne ne! Te menj le! Neked új a kabátod. Az enyém már 12 éves. Nem kár értem. Siklasszuk ki a motorral és talán túléljük mindketten. Vagy mentsük meg a motort és haljunk meg mindketten. Na ezt már nem várta meg a bakterhölgy és gyorsan letakarított minket egyik oldalra a sínekről, ahol nagyobb hely volt. És talán az esetről képet is készítettem. Nem sokon múlt… A vonat jött és ment. Én pedig utána leparkoltam, merthogy az autentikus helyi romkocsma a síneken át közelíthető meg és ha kicsit nagyobb ívbe fordulsz ki, akkor a jobb első kereked rámegy a sínekre. De mindenképpen hangulatos.
Bent Andrea fogadott két angol tanár hölggyel. A fiúk elmentek szívni M lakására, de majd jönnek. Néhány sör elfogyasztásával feltudom húzni az angoltudásom a bébi shark szintről egy haladó native középfokra, úgyhogy ezzel nem is volt baj, főleg hogy rizsborral is dolgoztunk, ami a helyi pálinka.
Olyan 30% lehet, de a barack íze olyan, mint a mézeságy. Aztán érkezett még egy hölgy. Megjöttek a fiúk és én már csak azt vettem észre, hogy standup-olok a társaság középpontjában. Aztán kis petpalackban érkezett még rizsbor, de nagyon random íz világ. Aztán azt visszaadtuk, hogy adjál rendeset. Aztán adott finomabbat, mint az első. Ebből lettek bajok. Először amikor megpróbáltam felállni a sámliról. Aztán amikor megtaláltam a motor kulcsát a zsebemben: “Te jó isten, Cica van robotpilótánk??” Nekem kell vezetnem ez egyértelmű, mert nigériai Poszátafűcsomóm még nálam is többet ivott.
Szerencsére volt még egy szimpatikus pár motorral őket kezdtük követni, mert nem haza mentünk, hanem egy bárba. Ők se voltak a helyzet magaslatán elindultak ellentétes irányba. Aztán javítottak. Próbáltuk nem felhívni magunkra a figyelmet, hanem csak szépen lassan csordogálni a motorral egymás árnyékában. Ez a valóságban úgy nézett ki, hogy minden piros lámpa gyorsulási verseny volt és a lányok sikítottak mögöttünk. hashtag diszkóbaleset. Az alábbi történet a képzelet műve és semmiképpen se csináld utánam! Miután a sokadik elágazást nézték el a kollégák, úgy döntöttünk, hogy az egyenes úton közelítjük meg a helyszínt és lekoptattuk őket egy needforspeed -es farolással. Máig nem tiszta, hogy érhettek oda előttünk. Megérkeztünk, bementünk és lehúzták a redőnyt, mert itt is van ilyen csendrendelet féle. De nem tudom honnan tudják, ha jön a razzia. De ha jön, akkor mindenkinek csendben kell lennie, amíg elmegy… “Nincs itt semmi látnivaló!” Aztán megindul újra az “ereszd el a hajam”. Van a helyen egy samsung telefon, arról tud berakni bárki youtube zenét. Van sör. A fiúk ráálltak a nevetőgáz indokolatlanul ipari mennyiségben történő bevitelére és innentől kezdve én két tűz közé kerültem, mert én nem próbáltam ki, mert a főnököm nem örült volna neki nem vonzott, de emiatt megkaptam a papucs jelzőt. Na nem mintha ez újdonságként ért volna csak mindig kellemetlen érzés, amikor olyanok mondják rám, akik nem olvassák a blogom. Aztán jött még a hazaút. Szerencsére még két sör a helyen és megtaláltam a robotpilótát. És egyben leszállítottam az árut.
Majd jött a másnap. A vietnami szesz nem a legtisztább a földön, úgyhogy a másnap se a legrövidebb. Fájt is, nyomott is, de küzdöttünk, hogy ne aludjuk át a másnapot. Sok minden tennivaló várt ránk, ki se látszódtunk belőlük.
Terveztem indítani egy új cikk sorozatot #napiandrea címmel, de sajnos nem tudtunk megállapodni a jogdíjakban, ezért ez elmarad, csak akkor írom ha épp nincs itthon. A blogot már régóta nem követi a helyesírás miatt…
Úgyhogy most csak az utolsót írom le a “hogyan szereztük vissza a bankkártyát, amit benne hagyott az ATM-ben”.
Ez már az utolsó stádium. Két hétig nem is próbálkozhattunk, mert útlevél leadva, hogy nyomnak bele vízumot. Tudod a kispicsa a HR-ről: “-persze, persze intézem, de mit is…” Na hétfőn első utunk a központba vezetett, ahol megszereztük az útlevelet, majd bank, hogy: “-jöttünk a kártyáért”. Hmm hát mi nem beszélni angolt annyira, hogy megértsük “bankcard”, de az activity müködött. “-Most ninc itt kici kártya, gyere vissza négy harminc pm. Jó?” fuck. Hát jó, ha te mondod.
(Idáig írtam szerdán.)
(Csillag)
(Most befejezem vasárnap)
Szóval a kiskoponya azt hitte, hogy még mindig az ATM-ben van a kártya és ezért hívott vissza zárásra. Ez azt jelentette, hogy 16:29 30′ kor versenyfutás volt a lépcsőn fölfele, köztünk és a szekus között, hogy bezárja az ajtót. Valószínűleg nem néz híradót, amiben bemutatták a “hogy járt az a vietnami motoros, aki európaival baszakodott”.
Szerencsére még rajtunk volt a légszennyezés maszk, ezért elüvöltöttem magam, hogy: “-Senki ne mozduljon, ez egy bankrablás. Megszerezzük a bankkártyát és senkinek nem esik bántódása.” Szerencsémre nem értették, ezért még mindig szabadok vagyunk. Kellett pár perc, mire a kislány aki mondta a fél 5-öt, felfigyelt arra, hogy két európai veszettül veri az ajtót és mutogat rá. A történet boldog véget ért és egy aláírás után visszakaphattuk a kicsikét. Enyhén meglepett, hogy az automatában felejtett bankkártyák listája füzet nagyobb mint a biblia…
És akkor most következzen a (Csillag) kifejtése. Hivatalos verzió! Mint minden álompár és nemálompár, herceg, hercegnő, királylány és uralkodó, a mi Halországunk fényes paradicsomában úszkáló Halkirályfi és Halhercegnő között is kitört a párkapcsolati vulkán. Az összeköltözés, az országváltás, az egzisztencia trambulin hiperventilációs mentálcsökevényzsibbadást és lehangolt negatív spirálbányát vetített pikkelyország Uralkodójára. Sajnos a helyzet elkerülhetetlennek bizonyult, mint minden alkalommal, amikor egy jól megtermett kamionsofőr househusband szerepbe kényszerül. A Lajhár Travel alapító okirata tiltja, hogy drámai hangvételű leíró részeket közöljek magánéletünk szaftos részleteiről, ezért csak dióhéjban megemlítek pár okot ami idáig juttatott bennünket: ki hol nyomja meg a fogkrémet, ki hány mg c vitaminon él, ki hány liter vizet iszik egy nap, hogy kell eljutni a boltig. Az eset hatására több száz pontot zuhant a haltőzsde és az uszonyos részvényekkel történő kereskedést 3 napra be kellett szüntetni. Főhősünk elvonulni kényszerült a festői Ninh Binh város vidéki magányába, ahol átgondolhatta hol hibázott, hogy lehet kijavítani, és egyáltalán az egyedüllét némileg kimozdítsa a semmittevés sivatagából, és a mélydepresszió állandósult ütemeinek valami véget vessen. Az út sikeres volt. A hely csodálatos volt, külön posztért könyörög. Az utazás megmutatta a célt amiért érdemes dolgozni. A helyzetek, amiket megoldottam önbizalom növelő hatásúak voltak. És a fejem is tiszta. És love vietnam. Love Andrea. Közben Andrea itthon ivott.
Megkérdeztünk az esetről több párkapcsolati szakértőt. Dr G a párok közti kommunikációt hangsúlyozta. Dr M pedig az egészséges nyomás pozitív hatásaira hívta fel a figyelmet. “Fontos az út, nem csak a cél!”
Időközben a LAJHÁRVET megszerezte a párok nyilatkozatait, melyeket változtatás nélkül adunk közre:
Sarka Andrea: “-Sajnos több seggszőrt nem bír el a kapcsolatunk a WC ülőkén, ezért mostantól egyikünknek állva kell kakilnia.”
Hajdú Zoltán: “-A hazaérkezést követően rögtön betettem a szennyest mosásba és kitakarítottam a kukát. Tetteim jelképes értékűek. Majd felvágtam egy rothadó ananászt, ami azt szimbolizálja, hogy azért mert a gyümölcs egy része rossz még nem kell kidobni az egészet, az értékes részeket meg lehet menteni és így is összejött annyi, hogy szívecskét formázzak belőlük a tányéron. Andrea kakis kijelentését nem kívánom kommentálni, de annyit elmondhatok, hogy nem én leszek az, aki állva végzi a dolgát ezután.”
hol tartunk…nem ott. még nem tavaszodik. és még karácsonyon innen. nincs nekem már ehhez energiám, hogy éljem is és írjam is. de csinálom. az olvasókért
Tarisznyarák Tarisznyám blogolvasási szokásain próbálva javítani azt találtam ki, hogy ha elkérte a spenótos csirke receptjét, ami egyszer már szerepelt itt a blogon, nem elküldöm
szeptember vége felé járunk. harminckét éves lettem. A Lajhár Travel szerkesztőségének sikerült megszereznie egy képet abból az időkből, amikor még jónak tűnt minden.
