csodálatos, harmonikus, mesés, leírhatatlan, kiegyensúlyozott, fantasztikus, békével teli, megnyugvás szigete…
… a kapcsolatunk, miután külön fogkrémen élünk. Egy a végén megnyomóknak, egy pedig a középen megnyomóknak.
Régen csak egy volt, én pedig fogtam a hátizsákom és elindultam Ninh Binhbe. Odaút, vonatjegy, szállásfoglalás. 2 óra zötyi. Este 10. Motorbérlés az állomáson: jó lesz az, úgyis meg kell tanulnom a váltósat, meg amúgy is piros. Az üzemanyag szokás szerint 0. “-Attól tartok 10 órakor bezárnak a benzinkutak, de édesapámnak van egy kannában még a háborúból megmaradt 3 liter üzemanyaga, azt megszámíthatjuk Önnek akciós 70k dongért. Persze kérem, biztos rosszul hallottam. Otthon 40k ért telerakják. Jól hallottam. Cirka háromszoros áron kaptam nyálat, és mosolyogtunk egymásra, mert úgysem tudok mást tenni. Vaksötét, földút, két oldalt víz. Tam Coc Nature. Csak amikor a szállást kerestem jöttem rá, hogy Tam Coc nem egy szállodalánc, aminek én a Nature szárnyát foglaltam, hanem a tó és környékének a neve és a szállásom a Nature. Szerencsére a gugli van olyan okos, hogy kihámozta az emaileimből, mire készülök és megjelenítette a térképen, csak útvonalat nem talált a helyre. Okosabb voltam, mint a technika és a fényeket követve megtaláltam szállásom, ami egy minden igényt kielégítő munkásszálló homestay, hostel kinek mi tetszik. A tulajdonos gyorsan leszedett a motorrol, becheck, útlevél elkobzás, majd közös tájékoztató a környékbeli látnivalókról nekem és 3 német fiatalembernek. Utána elhelyezett a koedukált 8 ágyas hálóterembe és ezzel elvesztettem a hostelszüzességem. A teraszon elfogyasztottam a négyzetszendvicseimet. Csatlakoztak németék, akikről kiderült, hogy ők bizony klasszikus értelemben backpackelnek. Kambodzsa, Laosz, meg délről jönnek északra mennek. Vettem én is egy sört, ahol megint kettémeredt a fülem mit hallottam az árért. 30k. Ne bassz föl, annyiból teletankolom otthon a motort. Ez meg egy tigerbeer. Jól van eridj, ma már vacsoráztam.
Amúgy a backpackelés, olyan mint a kétszáz forintos pizza. van rá igény és idővel kinövi a elutazunk hotel nyaralunk szisztémát. szóval van egy nagy réteg ami áramlik az országba meg más országba és egymásnak adják át az infót mit érdemes megnézni merre menjetek tovább stb.
nem állítottam ébresztőt, mert mittudomén hogy szabad e. majd úgyis besüt a nap én meg nem sietek. hát nem süt be a nap úgyhogy egy kellemes 8:48 kor keltem, de még van reggeli. mi az hogy . fejedelmi lakoma. egy lány csak a tojásokért felel. tükörtojás omlett vagy rántotta amit elkészít nekem. mellette a sráckarika palacsintaguru. utána rizs tészta zöldségek gyümölcsök és gyümölcslevek. vietnami svédasztal. instant szerelem.
motorra fel, 500 méterre van egy pagoda kezdjük a napot. semmi extra. színes hintalovak, hinta nélkül. kint meg színes japán kislány, “take a picture”. nagyon könnyen boldoggá tettem.
átnyergeltem trang an hoz. ez egy ilyen természeti kanyar, ahol a king kongot is forgatták. sok sok donggal lehúztak és csónakba tettek. két angol vizitehén, én és a néni aki evez. kicsit rosszul éreztem magam, hogy mi ott ülünk a néni meg evez, de hát biztos ki van ez találva én csak egy kis porszem vagyok a gépezetbe. és amugy is kurva sok dongba került, hogy én ott átéljem a természeti csodákat és ne lapátoljak az evezőkkel. suhantunk mint egy törött szárnyú csiga a hajnali gyorsvonat előtt a vasúti töltésen. 5. perc vette kezdetét amikor először hallani kezdtem a levegővételeit. három órás túra, jól indul. remélem biztosítanak tartalék motort. a 7. percben azt hittem ujra kell éleszteni, de az evező nem esett ki a kezéből. fel kéne ajánlani, hogy segítek, de hát akkor hogy fényképezzek, meg akkor utána hogy visszakozzak, 3 óra sok idő. biztos ki van képezve, tenyésztik őket. evezővel a kezükbe születnek. első állomásunk a hal pagoda. mintha hazatértem volna. két ponty egymásra néz. bent szabvány pagoda. egyet láttál az összeset láttad. wc 2k dong. annyira nem is kell. csak a biztonság kedvéért mentem volna. vízben halak. indulás tovább. megcéloztunk egy hegyet. aztán belementünk az icipip résen az aljában át a tuloldalra. fejhúzás cseppkőorgazmus és nagyon komoly. átmentünk a hegyen. egy hegyi karszton. otthon meg hypoljuk aggtelek et. aztán megint kikötöttünk. javultak a néni túlélési esélyei. utbaigazítás gyanánt 3 szor a levegőbe csap hogy menjél arra és látsz valamit. volt ott egy nagyon meredek lépcső. motiváltabban mászom meg ha legalább tudom mivan a tuloldalán. de a túloldalon csak ugyanennyi lépcső volt lefelé. hát ez eddig nem sok, de máris 4 szer mászok hegyet. kemény vagyok, kiváncsi vagyok, beledöglök. megengedtem a zipzáromnak hogy kapjon szellőzést a felsőtestem. levándoroltam a lépcsőn. a jutalom nem maradt el. egy pagodához jutottam. Sang pagoda. a Sang pedig harang. ugyh volt egy harang is. nagyszerű. maradtam volna a csónakban. kis terasz feljebb. onnan díjnyertes látvány a tóra. kis tónézés, közben lelkierőgyűjtés. majd nekivágtam a visszaútnak. a lépcső alján egy vietnámi kislány imádkozott európai pasiért. összeszedtem a dicaprió beállásom és elindultam a lépcsőn lefelé. sajnos nem nyitotta ki a szemét mire leértem ugyhogy ígyjárt. én viszont visszavonszoltam maradványaimat a csónak felé. a lépcsőn küzdöttem amikor már hallottam az üvöltéseket hogy keresnek. aztán persze kiderült hogy le se szarnak csak a hajóőr, a pagoda bikája párzási násztáncot lejt a csónakos asszonyoknak. mielőtt engem is célba vett volna bepattantam a csónakba és tovaindultunk. eddig még voltak kósza gondolataim hogy segíteni kéne vizetlapátolni, de a 4 lépcsőmászás után gyorsan elengedtem őket. a későbbiekben sem jött más. karsztalagút és pagoda stop váltották egymást. a táj lenyűgöző volt. most viszont amikor már a sokadik csónak ment el mellettünk, amikben a legénység összes tagja evezett nénénk úgy gondolta hogy akkor eljött a pillanat és evezőt nyomott a kezünkbe. próbálkoztam úgy tenni mint aki evez. nem csinálni tul nagy kárt. senki se legyen vizes és ne visszafele haladjunk. 180 fokos fordulatot vett az út hangulata és mintha nem lenne holnap szijat hasított a hátunkból. később derült ki hogy itt valami bandaháború van az asszonyok között és valaki olyan előzött meg aki nem előzhet meg. ugyh vizisí tempóba gyorsan eléjük vágtunk. vietnami vérontás. visszaállt a gettóban a rend. az utolsó 500 méterre egészen belejöttem az evezésbe és már volt hogy nekem kellett rászóljak a nénire hogy ne a telefonját nyomkodja hanem evezzen. aztán a kezembe nyomott egy kérdőívet, hogy mennyire vagyok elégedett az utazással. jófej europai mindenre max pontot adtam. legkésőbb a “Did your driver ask for a tip?” kérdésnél le kellett volna essen hogy borravalót illik adni, pláne azért mert az út 2/3 án nem is eveztünk… de nem esett le, csak amikor 2 nappal később Andi mesélte hogy az ő driverük annak idején tartotta a markát és kinevette amikor egy 5öst nyomott a kezébem hogy az semmi. hát ez megmagyarázza azt a szomorú arcot amivel nénénk búcsúztatott minket a csónakból. de hát fuck, kifizettem a belépőt. mocskos kapitoszocializmus. aztán bedobtam egy rizst ebédre, egy roppant biztató helyen. érkezésemkor a tulaj 3 nemázsiaival háborúzott hogy hány dong is az annyi és hogy jött ki sokkal több mint amit gondoltak. kétszer is megnéztem az árat és a hírem is megelőzött úgyhogy én szimplán sokat fizettem, de nem basztak át. célba vettem ba dinh t, vietnam legnagyobb pagodáját. körülbelül fél óráig kerestem a bejáratot. az egyik sarkába nagyon gyorsan ugrottak elém hogy ez nem bejárat. később összeállt a kép, hogy majdnem az imádkozók közé hajtottam motorral. jólvan de akkor melyik a bejárat. a térkép nem segít. bolyongtam. már az összes úton elhagytam a falut. ja hogy itt nagyon messze van a parking és gyalog lehet csak odamenni a kis úton. oké. a parkolásért lehúznak. mondtam a pénztáros hölgynek, hogy walking. ja akkor arra. oké. szóval a kis golfkocsiért fizetsz csak hogy odavigyenek. szeretek gyalogolni. és közeledett a torony is. szuper. minden ingyenes, csak a liftért fizetsz. fizetsz felmész. szar idő van. egyedül vagy. királyság. panoráma. rizsföldek. tél. belebujos mamusz. aranybuddha. füstölők. fotók szelfiek peace. felséta bikabuddhaszobor. buddha lehetett az első backpacker. megy le a nap. csodacsini fotókészítés. három periódus pagoda. itt történt meg, hogy azt hittem találkoztam egy kígyóval de csak a földből kiálló betonacél elhajtogatott vége kúszott a föld felett és nem kígyó. aztán sötét ben haza.
másnap reggeli. motor. eső. bich pagoda. a sziklába van vájva. ez érdekesebb mint a többi pagoda. ha csak egy pagodát szeretnél megnézni akkor ez legyen az. engem annyira nem izgatott a pagi terek. sokkal inkább a bal oldalon a szűk rés ami a sziklába vezet. sötét lépcső barlang terasz mégtöbb lépcső kilátás. nyerés. még fellehetett volna menni a don’t climb up to mountains részre, de ezt is csak vasárnap tudtam meg. ez ilyen kiülős hely mint az alagút fölött a lánchídnál. lent pedig vezetett egy másik út kitudja hova. többen elcsúsztak rajta. amikor már nagyon sokat gyalogoltam. ott volt egy szakadt rossz gyerek, aki 100-asért bevitt a barlangjába… és vietnámiul idegenvezetett. majdnem megtanultam az oszlopcsepkő függőcseppkő állócsepkő vietnevét de nem. amikor minden esély elszállt hogy angolul mondjon valamit, akkor bekapcsoltam a kamerát.
az ösvényen kint tovább még lehetett menni. majd a gyenge turistákat egy uton keresztbe elterülő növénytársulás forgatta vissza. de nem engem. átfejtettem magam rajta. és amikor már sokadjára kérdeztem meg magamtól, hogy hova a faszomba megyek, akkor megpillantottam pár produktív hegyi kecskét a sziklákon galloppozni.
ugyhogy legalább volt valami, amit mondhattam hogy ezért jöttem el az út ezen szakaszáig. majd hátra arc és célba vettem a mua cave t, ami soklépcsős kilátó a hegy tetejéről. odaúton eláztam, életemért küzdöttem. eltévedtem. faszomkivolt. aztán felsétáltam. felküzdöttem magam. fent a béke és harmonia kiegyensúlyott kis szigetét lehugyozó punkok tömege fogadott. ittak szívtak lazultak. kicsit arrébb húzódtam és megettem a péksütim. megcsináltam a cover fotómat, amin még mindig kevesebb a like mint, ahányan a blogot olvassák. persze persze lehet hogy olyanok olvassák a blogot akik nem az ismerőseim, de ezt nem veszem be, ugyh gyorsan like olj mielőtt hazamegyek! lesétáltam. a hangokból már tudtam hogy jön a meccs. meccsnézés. hószünet. hosszabbítás. zoli fázik zik zik. aztán veszek vonatjegyet. villámparipám ugy gondolta hogy nem ad kiegyensúlyozott alapjáratot és ezt lefulladásokkal is fűszerezi. még szerencse hogy az állomáson találta ki és nem a világvégén pagodáciába 10km re a civilizációtól. kicserélték egy ugyanolyan kékre. ez már jól működött és az üzemanyagátszíváson is nyertem annyit hogy nem kellett tankolnom. hazaérés forrófürdő és 1 óra múlva már éreztem is a lábaimat.
másnap reggeli kicheck vonat hazaérés.
sorry a gyors befejezésért, pisilnem kellett. cserébe feltöltök jó sok képet.
